Álltam a gyalogátkelőhely előtt, vártam a közlekedési lámpa zöldre váltását. Debrecenben szakálla nő az embernek, mire felvillan a megfelelő szín, úgyhogy ráérősen bámészkodtam.
Történetesen egyetlen kocsi sem jött, s ez volt legfőbb indoka az éppen mellém lépő középkorú férfinak.
- Miért nem megy? – bökött a zebra felé.
- Mert piros – válaszoltam kissé meglepve.
- Nem jön semmi – érvelt.
- De hát piros!
- Hát aztán – vont flegmán vállat a férfi.
- Nekem még azt tanították az iskolában, hogy a piros tilos.
- Rugalmasnak kell lenni – kacsintott hamiskás vigyor kíséretében, aztán lemondóan legyintett. – Eh, élhetetlen alak maga.
A megjegyzés felbosszantott. Támadásba lendültem:
- Milyen végzettsége van?
A beszélgetés ilyetén fordulata meglepte:
- Középiskola – nyögte kelletlenül.
- És mennyi a fizetése?
A férfi láthatóan kezdte magát kényelmetlenül érezni magát. Agya lázasan zakatolhatott. Próbált rájönni, mire akarok kilyukadni.
- Nettó százhetvenezer – válaszolt végül magabiztosságát vesztve.
- Nekem három diplomám van, és havi félmilliót keresek. Akkor ki az élhetetlen? - tromfoltam, majd belelendülve folytattam: – Különben Isten ments, hogy egy olyan Titanicon utazzam, amelyiken csak magyarok vannak. Süllyedéskor minden szabályt, emberiességet sutba vágnának, csakhogy megmenekülhessenek. Asszonyokat, gyerekeket, öregeket löknének félre vagy vízbe, hogy elsőként juthassanak a mentőcsónakokba…
Példázatom vége pusztába kiáltott szóra sikeredett, mivelhogy a férfi morogva faképnél hagyott, és átvágott a piroson.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás