Debrecen városa az 1840. évi 29. törvény értelmében nyitotta meg kapuit a zsidók előtt, akik a környező településekről költöztek be. A cívis lakosok rövid idő alatt összebarátkoztak a zsidósággal, így az 1848-as forradalom és szabadságharc idején kiegyensúlyozott, jó viszony volt közöttük. Később a zsidóság egyenjogúsításának parlamenti emancipációs vitája idején szerte az országban pogromok zajlottak, Debrecenben nyugalom honolt.
A zsidók szinte letelepedésük óta jelentős szerepet játszottak a város gazdasági, kulturális életének fellendítésében, fejlődésében. Az elmúlt mintegy 170 év alatt számos köztiszteletnek örvendő, a város megbecsült tagjai közé sorolt személyiség került ki a zsidóság köréből, akik tevékenységükkel, sokszor anyagi áldozatukkal döntő szerepet játszottak Debrecen fejlődésében, gazdasági gyarapodásában, a kulturális élet fellendítésében.
Említhetjük többek között dr. Popper Alajost, aki honvéd főorvosként részt vett az 1848-49-es szabadságharcban, majd később a város legkeresettebb orvosa lett; Rubinstein Erna hegedűművészt, Polnay Jenő minisztert, Baráth Mór festőművészt, dr. Rubinyi Mózes irodalomtörténészt, a Debreceni Zsidó Gimnázium alapítóját, dr. Kardos Albertet, Magyarország első zsidó gimnázium igazgatóját; Kárpáti Károly olimpiai bajnokot; dr. Balkányi Miklóst, akinek a debreceni városi telefonhálózat kiépítését köszönhetjük; Szántó Győzőt, aki megalapította a Közhasznú Munkáskertek Egyesületét, amelynek Debrecen kertvárosi jellegét köszönheti, fivérét Szántó Sámuelt, aki a Debreceni Kölcsönös Segélyző Egyletet alapította. E felsorolásból is kiderül, hogy alig volt a városnak olyan kulturális, közművelődési, ipari, kereskedelmi, szociális területe, amelyben a zsidók ne vették volna ki részüket, szellemi és anyagi erejüket nem kímélve. A modern várossá fejlődés számos intézménye a zsidóság közreműködésével jött létre.
Írásom témájául Löfkovits Arthur múzeumalapítót választottam, akinek a fejlődés iránti elkötelezettsége, áldozatkészsége, kitartó, szívós munkája csodálatra méltó, s példaként állhat minden nemzedék előtt.
1863. május 10-én született Nagyváradon vallásos zsidó családban. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd Debrecenbe került, ahol kijárta a felső kereskedelmi iskolát. Órás és ékszerész szakmát tanult, és 1883 márciusában önálló ékszerüzletet nyitott Debrecen főutcáján, a Piac utcán. Boltja feliratáról Tücsökzene című versciklusában Szabó Lőrinc is megemlékezik: „…egy bolt felett cégtáblát láttam és/ rajta, hogy: „ÓRIÁS és ékszerész”,/ arany betűket... Megnéztem megint:/ Ó-R-I-Á-S?... Az!... Istenem!... Eszerint,/ gyúltam ki, itt egy Óriás lakik,/ s hirdeti, hogy mivel foglalkozik!...”
Kiváló üzleti érzéke már igen fiatalon megmutatkozott. Rendszeresen részt vett a bécsi, pesti és kolozsvári árveréseken, hamarosan jelentős vagyonra tett szert, s a korabeli Magyarország legtekintélyesebb ékszerészei közé tartozott.
1892-ben feleségül vette Laczkó Margitot, a híres budapesti ékszerész, Laczkó Adolf leányát. E házasságkötés nagyban elősegítette összeköttetései gyarapítását, üzletének felvirágoztatását, hisz apósa a császári és királyi udvari szállító cég főnöke.
A milleneum közeledtével – jó üzleti érzékkel – műhelyét a díszmagyar ruhák ékszergarnitúrájának készítésére bővíti ki. A milleneumi kiállításon bemutatott ékszereiért megkapta az állami ezüstérmet.
Az 1880-as évek végétől már nemcsak a szakmájához tartozó ékszereket, ötvöstárgyakat gyűjtötte tudatosan, hanem a különböző korok régészeti leleteit, numizmatikai anyagot, fegyvereket, ásványokat is. Ezekből számos darabot 1898-ban a debreceni Kollégium régiségtárának ajándékozott. A Gimnázium Értesítője szerint: „egy régi vasaló; két sétapálca; három régi gomb; egy bronz gyűrű; egy ezüst kígyó; száz darab régi pénz; egy bronz karperec; egy bronz nyakperec; egy bronz öv boglár; egy halántékgyűrű bronzból; a szoboszlói leletből egy bronz kar ék, egy bronz gyűrű; a mészáros céh pohara 1696-ból; a hentes céh pohara 1745-ből; egy réz csákány az Ottomány-i leletből és egy bronz fibula, egy pisztoly agy dísze; egy debreceni lakat.” Az Értesítő szerint a régészeti és népismereti múzeum leltára ebben az évben 890 tételt, illetve tárgyat tartott nyilván.
1897-ben a Nemzeti Múzeum igazgatóőrétől dr. Hampel József szerzett engedélyt a Kaba határában lévő népvándorlás-kori temető sírjainak feltárására. Az ásatást a Nemzeti Múzeum részéről Seemayer Vilibald vezette.
A Debreceni Műpártoló Egyesület 1902. október 26-i közgyűlésén tett nagylelkű felajánlása döntő fordulatot jelentett a debreceni múzeumügy terén, a sok tervezgetés, meddő kísérlet és huzavona után. 2500 darabból álló régészeti, iparművészeti és képzőművészeti gyűjteményét Debrecen szabad királyi városnak adományozta városi múzeum létesítésére. A múzeum gyarapításának érdekében vállalta tíz éven keresztül, évi 500, összesen ötezer korona befizetését. Így vetette meg az alapját a debreceni Városi Múzeumnak.
Gazdag gyűjteménye régiségeket, érmeket, műtárgyakat és ásványokat tartalmazott. Löfkovits adománya végre elérte célját. Gyűjteményét kiegészítették a város birtokában lévő régiségekkel és a Párizsi Világkiállításon bemutatott Debrecen környéki néprajzi tárgyakkal. Hamarosan elkezdték az anyag nyilvántartásba vételét és kiállításra való előkészítését. Így éppen a magyar múzeumügy 100. évében alakulhatott meg a Városi Múzeum Debrecenben, azonban a megnyitásra várni kellett még néhány évet.
A városi közgyűlés természetesen nagy örömmel fogadta Löfkovits Arthur nagylelkű felajánlását. Közgyűlési határozatban mondták ki, hogy a múzeumnak helyet adnak, megnyitják és fenntartásáról gondoskodnak. A múzeumi teendők ideiglenes ellátásával Löfkovits Arthurt és Péter Gábor vásárfelügyelőt, amatőr régészt bízták meg. A Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelősége is támogatta és pártfogolta az új alapítású múzeumot.
1904 nyarán és őszén a Füvészkert u. 2. szám alatti, akkor gazdasági iskola első emeletének három termében rendeztette be a városi tanács a kiállítást Milesz Bélával, a tiszafüredi múzeum őrével. Löfkovits Arthur a kiállítás megnyitása előtt még két alkalommal kiegészítette ajándékát. De meg kell mondanunk, hogy jó néhány értékesebb darabot, mint letétet helyezett el, ezeket a későbbiekben vissza is vette.
A múzeumot 1905 elején már közszemlére bocsátották, a hivatalos megnyitóra azonban 1905. május 22-én került sor, Csokonai Vitéz Mihály halálának 100.évfordulóján tartott országos ünnepség keretében. Ideiglenes helyéről 1905 novemberében átköltözött a Hatvan utca 23. szám alatti, ún. Csokonai házba, ahol 1928-ig, a Déri Múzeum épületének elkészültéig működött. Az újra megnyílt Városi Múzeum első kiállításán a fennmaradt fényképek és leírások szerint a múzeum minden tárgya szerepelt. Érdekesség, hogy eleinte maga az adományozó, Löfkovits Arthur látta el a felügyeletet a kiállításban, de ő volt az új intézmény vezetője is.
A Városi Múzeumot 1909-ig, mint ideiglenes igazgató, 1909-től 1929-ig, mint fizetés nélküli igazgató Löfkovits vezette, s különböző pénzösszegekkel támogatta annak működését.
1909-ben dr. Szalay Imre, a Nemzeti Múzeum igazgatója megbízta az Erzsébet királyné emlék-múzeum számára egy 200 darabból álló, a királynéra vonatkozó képeslap gyűjtemény megvásárlásának lebonyolításával. Löfkovits Arthur a vételárat, nemcsak saját maga állta, hanem a további kiegészítésére is saját költségén vállalkozott. Két év alatt 1800 lap gyűlt össze, melynek kiállításához szükséges installációt is ő készíttette el. Érdemei jutalmazásául a király 1912-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette ki.
Déri Frigyes nagyszabású gyűjteményének Debrecenbe kerülésével, s az egyesített gyűjtemények elhelyezésére szolgáló új múzeumi épület – melyet egyre inkább Déri Múzeum néven emlegettek – készültével az egykori múzeumalapító Löfkovits Arthur érdemei egyre inkább háttérbe szorultak. Később, amikor 1929-ben - bár titokban számított rá - nem őt választották a Déri Múzeum igazgatójává, hanem Ecsedi Istvánt, visszavonult a múzeumi tevékenységtől.
Alapító és választmányi tagja volt a debreceni Csokonai Körnek, melynek 1909-től nevének elhallgatásával, évente tekintélyes összeget juttatott irodalmi pályadíjak, később háborús népköltészeti alkotások gyűjtésére. Ő adatta ki az első világháború idején az illusztrált Csokonai kiadványt. Löfkovits kezdeményezésének köszönhető a Debreceni Múzeumbarátok Körének megszervezése 1927-ben, melynek hivatalból ügyvezető alelnöke lett.
Löfkovits Arthur, mint műgyűjtő, lelkes debreceni lokálpatrióta, neves ékszerész, a magyar múzeumügy terén elévülhetetlen érdemeket szerzett a debreceni Városi Múzeum megalapításával.
1935. április 17-én hunyt el Debrecenben, a Monostorpályi úti zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra. Dr. Kardos Albert a Debreceni Független Újság április 27-i számában megjelent írásában így emlékezik rá: „Löfkovits igazi polgár mecénás volt, akinek emlékét őrizni kötelessége minden debreceninek.”
2002-ben a Nemzeti Kegyeleti Bizottság sírját a nemzeti sírkert részévé nyilvánította.
A Déri Múzeum, Debrecen városának jeles közéleti személyiségei, valamint a hálás utókor képviselői minden évben május 18-án, a Múzeumi Világnapon elhelyezik sírján a megemlékezés kavicsait.
Zámbori Edith
Új hozzászólás