Berecz András hamarosan ismét Debrecenbe jön, hogy egyre növekvő számú rajongótáborát új műsorával örvendeztesse meg. A mesemondó - Láttam a Holdat előttem című - estje a Kölcsey Központban lesz február 25-én 19 órától. Új előadása kapcsán beszélgettünk vele.
- Nagy örömünkre, ön rendszeresen visszatérő vendég Debrecenben. Mire számíthatunk ezen a csütörtöki estén?
- Minden alkalommal igyekszem új meséket mondani, hogy Debrecen ne unjon meg. Mindig más meséket mondok, és más dalokat énekelek. Abban hasonlatos ez az előadás is az előzőekhez, hogy sok benne a rögtönzés. Igyekszem mindig az adott helyzethez igazítani a történeteimet. Persze, most is van egy fő téma. A testvéri összetartás és a testvérgyűlölet. Mivel Káin és Ábel is ott van a mondandóm kosarában legalul, ezért ezen az estén a „testvér” szónak ember értelme is lesz. Ami e témával kapcsolatosan engem megfogott, az a játékosság. Amikor egyik színét mutatja a dolog, olyan, mintha testvérekről szólna az egész. Aztán megint színt vált az egész, olyasformán, mintha színjátszó tollat mutatnék a napra, akkor meg az emberről, az emberiségről szól a mese.
- Azt mondja, mindig úgy alakítja az előadását, ahogy a közönség érzékenysége kívánja. Mennyire fogékony a meséire a debreceni közönség?
- Ezen az állításon azért hagy módosítsak! Nem úgy mesélek, ahogy a közönség kívánja, hanem, ahogy az én belső hangom diktálja. Inkább úgy mondanám, hogy odaigazítom, odafinomítom a közönséghez a mondandómat. A debreceni nézőkkel nekem nagy szerencsém van. Lehet, másnak is, nem tudom. A szervezők be merik tenni egy nagy terembe ezt a látszólag törékeny műfajt. Nagy bátorság! Viszont nem bízzák a reklámot suttogó propagandára, hanem egy vitorla nagy vászonra kilökik a fizimiskámat. Mondván: emberek, akit ez érdekel, jöjjön be! Vannak, akik nem merik ezt megkockáztatni. Néhány asztal közé beraknak egy hatalmas terembe, vagy falunapon sokszor gondolják, jó leszek én a forgó körhinta mellé látványosságnak. Debrecenben viszont mindig összejön a profi szervezés és a végtelen jóindulatú, nagyon vidám, értő közönség. Ezért mindig örömmel jövök a hajdúsági megyeszékhelyre.
- Debrecenben általában teltházas előadásokat látunk önnel. Mi az a legkisebb létszámú közönség, ami előtt még fellép?
- Nem létszámtól függ. Néha egy autóbuszon vagy vonaton, ha jó hangulatba kerülök, akkor ott is megy a műsor, akár egy embernek is. A felső határt pedig az erősítés adta lehetőség szabja meg. Mondtam én már annyi embernek is a mondókámat, hogy nem láttam a tömeg végét, mert a nézőtéren több ezer ember volt. Volt olyan is Pécset a nyolcvanas években, hogy a technika elromlott egy táncház találkozón. Még a lámpák is elaludtak, az emberek közelebb húzódtak, én meg énekeltem, ahogy a torkomon kifért. Sokan még ma is felemlegetik ezt az igazán izgalmas estet.
- A 2016-os esztendő elején vagyunk. Mit vár ettől az évtől?
- Az a vágyam, hogy ebben a nehéz, puskaporszagú életben valami angyali segedelemmel a békés utat találja meg az emberiség. Erős, fekete felhők gyűlnek felettünk, és valami történelemcsináló erős kezek sötét nagy árkot ásnak. Jó volna azt valami jó fekete földdel betemetni, és ültetni rá mindent, ami szép s jó. Ezt az angyali sugallatot nagyon szeretném! Ezenkívül, persze ezernyi dolgot, de ez jár az élen. Kívánom önmagamnak, ha már a kérdést átfordíthatom a személyes álmaimra is, hogy a mostani meseanyagomat, amit a debreceni közönség is hallhat, sikerüljön angol, japán és kínai nyelvre átültetni.
Dalnoky
Új hozzászólás