Korszakváltáshoz érkezett a DVSC labdarúgócsapata, miután a gyengécske februári rajt eredményeképp távozott a szakvezető, Kondás Elemér. Helyét a Huszti Szabolcs-Toldi Gábor edzőpáros foglalta el a kispadon, így a soron következő, Szeged elleni bajnokin már ők dirigálják a piros-fehér alakulatot.
Bár a váltás időzítéséről megoszlanak a vélemények, abban nincs és nem is lehet vita, hogy Kondás Elemér irányításával egy szenvtelen, kiszámítható csapatot láthattunk a gyepen, amely legutóbbi meccsein már az eredményekkel is adós maradt. Keserves győzelem a nyitányon és a kupában, sima vereség a Szolnok vendégeként, majd pályaválasztóként a Gyirmót ellenében. Mindeközben sehol a lendület, a szív és a tervszerűség – ezek alapján aligha kell indokolni a kétszeres bajnok mester menesztését.
Kiszakadni a megszokott közegből, a belterjességből – hangoztatta a klub igazgatótanácsának elnöke, Szabó Péter, összefoglalva, mire van most leginkább szüksége a debreceni futballnak. Irányváltásra, megújuló szemléletre, valamiféle szikrára, amely beindítja az egyhangúan pöfékelő Vasutas-szerelvényt. Merthogy továbbra sem kérdéses: a meglévő értékek az NBII nívóján kétségkívül kimagaslók, és a kisebb-nagyobb megingások dacára a feljutás felé is biztosan lépdel az együttes, azonban a mutatott játék színvonalában bőven akad kivetnivaló. Ebben pedig a leköszönő mester felelőssége megkérdőjelezhetetlen. Elvégre ő már a korábbi időkben is hajlamos volt arra, hogy szürke, átlátszó és meglehetősen kevés látványelemmel kecsegtető stratégiával vezényelje csapatát, elutasítva a laikus szemmel is szükségesnek tűnő változtatásokat és szakmai újításokat. Ha úgy tetszik, megelégedett a középszerűséggel. Márpedig abban erős a konszenzus, hogy a középszerűség nem a DVSC útja, még rövidtávon sem.
Távozásával bizalmat kapott egy új irány, két fiatal, ambiciózus trénerrel, akik edzői pályájuk legkomolyabb feladatával és kihívásával nézhetnek szembe Debrecenben. Egyikük Toldi Gábor, aki korábban a Csákvárt, majd a Videoton második gárdáját irányította. A páros másik tagját már aligha kell bárkinek is bemutatni: Huszti Szabolcs egyike annak a kevés magyar labdarúgónak az új évezredben, aki kivételes képességeit jelentős nemzetközi klubkarrierre váltotta. A német Hannover színeiben 154 meccsen lépett pályára, és 87-szer vállalt szerepet gólban (43-szor ő maga jegyezte, 44 alkalommal pedig előkészítette a találatot). Futballozott a Frankfurtban és a Zenitben is, utóbbival nyolcaddöntőig verekedte magát a Bajnokok Ligájában. Stoplisát tavaly akasztotta szögre.
Szerepvállalásuk új, egyben rendkívül izgalmas fejezetet nyithat meg a klub történetében. Egy másik oldalról persze beszélhetünk vakmerőségről is, elvégre Huszti Szabolcs pályakezdőként vág neki a debreceni kalandnak, míg Toldi Gábornak árnyalatnyival több tapasztalata van ugyan, ám ilyesfajta eredménykényszerrel és nyomással aligha találkozott, mint a cívisvárosban fog.
Merthogy az NBII megnyerése mellett egyértelmű elvárás feléjük, hogy kellően karakteres, vagány, harcias és versenyképes együttest formáljanak, amely nem a vegetálás és a szükséges létszám kitöltésének kizárólagos igényével tér vissza a legmagasabb osztályba. Sokkal inkább azért, hogy felkavarja és átrendezze az unalmassá váló erőviszonyokat, megágyazva egy olyasfajta sikerkorszaknak, amely a legutóbbi osztályváltás után kezdetét vette a kilencvenes évek derekán.
Tóth Sándor
Új hozzászólás