A börtönben lassan telnek a napok. Huszonnégy óra negyvennyolcnak tűnik. A zárkákban pangás, a rabok egymást (is) unják. Az araszoló idő agyoncsapása a lakók legfőbb gondja. Ki olvas, ki szívszerelmének körmöl kilométer hosszú levelet, más belefáradt a tévécsatornák intimbetét reklámjaiba, csak egyvalaki vigyorog. Őt szabadlábra helyezik.
Az időt múlasztandó, játszanak. Kiagyalnak mindenfélét, és mivelhogy a bíróság adott időt, ki is próbálják. Egyik kedvencük a bíróságosdi. A zárkabeliek kiosztják a szerepeket. Van bíró, ügyész, ügyvéd. Egy-egy társ ügyét tárgyalják. Hoznak ítéletet. A büntetés azonban nem szabadságvesztés (az már megvan), hanem száz fekvőtámasz, egy liter víz megivása, vagy más pihent agyú ötlet.
A királyosdi megint tekintélyelvű szórakozás. A köz választotta uralkodó feladata, mulatságos rendeletek alkotása, amelyeket a plebsznek kutya kötelessége végrehajtani. Megint lehet vizet vedelni, fekvőt nyomni, falat nyalni.
Mióta engedélyezett a kártya, a zárkákban kemény blattolás folyik. A tét gyufaszáltól feleségig terjed. Megtörtént, hogy valaki elkártyázta oldalbordáját, a nevelőjének kellett „visszaszereznie”.
Ahány zárka, annyi játék. Mind-mind unaloműző. Egy időre feledtetik a valót, bezártságot, de estére lekopik a máz, marad a rideg tény: vaságyon, kincstári párnára hajtott fejjel, nyugovóra térni.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás