Kelet-Magyarország északi részén terül el egy kis település: Túristvándi. A festői táj a Felső-Tisza vidék részét képezi, itt helyezkedik el az Öreg Túr partján a Túristvándi vízimalom, amely Közép Európa szinten ritkaságnak számít az alulcsapós vízikerekeivel.
A malom első írásos emléke egészen 1315-ig vezethető vissza, ám ez még feltehetőleg a jelenleg is ismert épület korábbi változata volt, ezért a most is álló épületet 1752-es levéltári anyaghoz kötik - de nem kizárt, hogy korábban épült. Az őrlő szerkezet egy korszerűsítésen esett át az 1920-as években, majd a második világégés során a háborúhoz szükséges anyagokat kiszedték és elvitték, ezáltal az épület szerkezeti stabilitása bizonytalan volt. 1963-ban és 1977-ben megkezdődtek a felújítási munkálatok, ekkor a palatetőt lecserélték az eredetire hasonlító zsindely tetőre, ezután még egy felújításon esett át 1995 és 1998 között, amit a Kincstári Vagyoni Igazgatóság finanszírozott.
Duzzasztózsilip gyűjti a vizet, hogy aztán a malomnak a 3 malomkerekét meghajtsa, melyek a déli oldalon helyezkednek el, ezek közül az egyik cölöpökön. A közel hat és fél méter átmérőjű malomkerekek érdekessége, hogy alulcsapós, ez azt jelenti, hogy a víz alulról forgatja a folyás erejét kihasználva, ellenben a többi magyarországi malommal, ahol a kerékre fentről folyó víz hajtja meg azt. A malom egészen 1952-ig látta el eredeti feladatát, ma már múzeumként látogatható, fejenként 200 forintos áron.
Túristvánditól nem messze, a Túr folyót követve eljuthatunk az ukrán-magyar határig, ahol a Nagy bukó nevet viselő duzzasztógát található - ez nyáron fürdőzőhelyként funkcionál -, ennél a helynél ér véget a folyó, és itt találkozik a Tiszával, hogy együtt folytassák útjukat. Látogatásomkor éppen egy ár vonult le a Túron, így a duzzasztógátnál szemtanúi lehettünk ennek az egész évben békés folyó valós erejének.
Mindenképp érdemes ide egyszer ellátogatni, a látogató feltöltődhet energiával, magába szívhatja a természet erejét, a friss levegőt, vagy akár csak leülhet piknikezni a családdal a folyóparton. Minden évszakban gyönyörű látványt nyújt. A malom egyébként ma is üzemel, ám csak legalább 20 fős csoportok számára indítják be.
Mércse Máté
Új hozzászólás