„A haza minden előtt”

erdélyi Márta

Mint nagyon sok intézményben, a debreceni Szent József Gimnáziumban is megemlékeznek a Magyar Kultúra Napjáról. Január 22-én, szerdán 8 órától ad műsort a gimnázium Vasváry József dísztermében Erdélyi Márta versmondó, aki  a „haza és nemzettudat magyar költők verseiben” gondolat mentén válogatta az előadandó versanyagot. 

A következő lírikusoktól választott egy-egy verset az előadóművész: Kölcsey Ferenc, Pakocs Károly, Reményik Sándor, József Attila, Juhász Gyula, Füst Milán, Sinka István, Márai Sándor, Faludy György, Illyés Gyula, Tűz Tamás, Sziklay Szeréna, Wass Albert, Ratkó József, Szalai Csaba, Simonyi Imre, Ady Endre. Közreműködik Beeri Debóra, aki fuvolára írt darabokat szólaltat meg.  

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.