Építész, Kossuth-díjas regény,- novella,- drámaíró, költő, műfordító, filozófus, továbbá a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja volt. Hack Viktor néven született.
Egyetemi évei alatt több nyelven megtanult. 1943-ban államellenes szervezkedés miatt elítélték, de 1944-ben sikerült megszöknie. 1950-ben disszidálási kísérlet okán elfogták, két évet töltött börtönben. 1956-ban a forradalmároknak segített orosz kiskatonák kihallgatásában, ezután Angliába emigrált. 1957 és 1976 között a BBC magyar adásának munkatársaként dolgozott. Huszonöt évig angol diplomatákat tanított magyarra a brit külügyminisztérium megbízásából.
Fiatalkorától vonzódott a neurológia, valamint az agykutatás területéhez, ezért legközelebb a fenomenológiai szemlélet állt közel hozzá. A filozófiát és a szépírodalmat ötvözte, melyekben visszaköszönt példaképe, Nietzsche stílusa. A műveiben ritkán fordult elő a könnyed, derűs, nyugodt, intim hangulat. Az alkotó szakaszának nagy része Londonban kulturális,- illetve politikai szabadságban telt, bár már azelőtt is szabadgondolkodónak számított. A munkássága nem kötődött a hazai kultúrához, történelemhez, mégis a háború utáni magyar költői nyelv legnagyobb virtuózának tekinthető. Tudta, hogy az írásai az itthoni közönségnek kevésbé populárisak, ezért maga kereste fel az olvasóit, így növekedett az iránta való érdeklődés, azonkívül évtizedeken át küldte az ismerőseinek saját tördelésű és tervezésű köteteit. Néhány kisebb regénye megjelent francia, angol fordításban, de az angol nyelvű verseitől eltekintve az anyanyelvén publikált.
Az esszéiben a humán tudományokat, a művészeti ágakat, a természettudományok közül a neurobiológiát, a kvantumfizikát, a kozmológiát használta fel, mindeközben az élet értelmének misztériumát állította a középpontba. A jelen és a közeli jövő általa vélt kihívásaival, a nanotechnikával, a klónozással, az iszlám fundamentalizmussal, vagyis a „történeti kereszténységgel” (véleménye szerint álkereszténységgel) foglalkozott. A történetfilozófiai, teológiai írásaiban „Pál-vallásként” fogalmazta meg kereszténykritikáját – a múlt századi hazai irodalomárok közül a leginkább, - amely téma több regényében fellelhető. (Érdekesség, hogy művészi fénykorában, az 1970-es, 1980-as évek Kelet-Európájában éppen annyira vált népszerűvé a kereszténység, mint amennyire bírálta azt).
Tanulmány formájában elmélkedett az „idő általi számkivetettség” állapotáról, mikor valaki nem talál otthonra abban az országban, amelyikben született. Ennek egyik okát a múlt századi magyar történelem önámítások, hamis önértékelések sorozatában látta, amely szerinte nemzeti pesszimizmusban, önsajnálatban bontakozott ki. A másik indokot a filozofálási alkalmatlanságban észlelte, ami behatárolta a korabeli honi irodalom lehetőségeit is. Összefoglaló mondanivalójuk, hogy amíg egy elavult rendszerben élünk, addig nem tudunk továbblépni sem.
TALAJSÓ
ahogy az írás egét még itt-ott belengem
nem én az éveket: az évek koptatnak engem
eddig «Írás» volt most jön a «Fej» - az érem
másik oldalára perdül ha megérem
átpislogok a tű fokán nem marad másegyébre
idő: csak azon át s azzal bele a talajsók elegyébe
(1914, Gyoma – 2006, London)
Nádai Nikolett
Új hozzászólás