Gondolatok a zsidó újév napján

Sófárt fújó zsidó

Három nappal a debreceni Kápolnás utcai zsinagóga avatása után - amely inkább tetszett kampány összejövetelnek - ismét kinyíltak a templom kapui. Igaz, szerdán, a zsidó újév beköszönte alkalmából korántsem voltak annyian, mint a fentebb említett eseményen, vagy harminc hittestvér azonban együtt köszöntötte az 5775. évet, ünnepelték a Ros Hásáná első estéjét.

Menáchem Mendel Schneerson lubavicsi rabbi szerint a héber  Ros Hásáná szó szerinti jelentése nem az év kezdete, hanem az év feje. Tehát ez a nap úgy viszonyul a többihez, mint a fej az emberi testrészekhez. Ezen a napon fogadalmat tesz a zsidó ember, hogy még inkább betarja a Tóra követelményeit, kezdetét veszi a bűnbánat tíz napja, és teljessé válik az ember és az Örökkévaló kapcsolata.

Fogadkozások halmaza jellemzi az ünnepet, csakúgy, mint a keresztény szilveszter éjszakáján, december 31-én. Aztán nem tartjuk be, a lelkiismeret lázadhat, mire addig eljut a halandó, már számtalan bűnt lajstromoztak képzeletbeli könyvében.

Nem véletlen, hogy Ros Hásáná első napjának délutánján a zsidó közösség tagjai keresnek egy folyót, egy tavat, vagy egy kutat, és az otthon összegyűjtött kenyér morzsáit beleszórják, ezzel jelképesen jelzik, hogy megszabadultak egész éves bűneiktől. Van, akinek egy pékség sem lenne elég a megbánáshoz.

Lehet azon filozofálni, hogy értelmes dolog-e hinni a fentiekben, de azt gondolom, hogy aki nem ezt teszi - legyen vallásos, vagy ateista - szegényebb lesz mai világunkban. Lelkileg mindenképpen.

Emlékszem gyerekként nagyon vártam az őszi ünnepeket. Akkoriban - a hatvanas évek elején - két zsinagóga telt meg ilyenkor. A Pásti utcában voltak a vallásosabbak, míg a Kápolnásin a neológok próbáltak ráhangolódni az eseményre. Mi, kölykök pedig játszottunk, szaladgáltunk az udvaron. Új ruha, új cipő dukált ilyenkor, estére kopottnak tűnt minden, ami rajtunk volt. Iskolába nem mentünk, hamis orvosi igazolásokkal adminisztráltuk a hiányzást.

Apám, a Pástin, az első sorban ült. Mindent tudott őseink szokásairól. Ő volt a tekintély, ha valamiben elakadt a rabbi, tőle kértek tanácsot, útmutatást. Pedig világi ember volt. Meccsre járt, hetente kétszer römizett, osztályvezető volt egy cégnél, de a mózesi törvényeket betartotta.

Amikor nagyobb lettem és a marxista ideológia, a KISZ, később a hatalom átmosta  nézeteimet, rosszul esett neki „pálfordulásom”,  de nem szólt. Továbbra is ott ültem mellette a templomban, de az imakönyv helyett mást olvastam. Arra viszont  büszke vagyok, hogy megtanított mindenre.

Két gyermekem volt már, amikor örökre elment. Akkor évek óta nem jártam a zsinagógában. Törvényeink szerint, ha a szülő elhalálozik, a fiúnak tizenegy hónapig minden reggel és este a templomban, közös istentiszteleten el kell mondani a halotti imát, a Kaddist. Megtettem,  és valamit éreztem a szívem körül.

Most, Ros Hásáná napján az ő helyén ültem, és nem volt mellettem senki. Sem a fiam, sem a lányom a nők között a karzaton.  Máshol élnek, dolgoznak, boldogulnak. És nem tudtam nekik semmit mondani.

Innen üzenem: Sáná Tova. Boldog új évet! Nekik és mindenkinek. Zsidónak, kereszténynek, muzulmánnak egyaránt.

Apám is ezt tenné!

Weisz György

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.