Gazdag évad lesz a Csokonaiban

Jelenet a Nyolc nő című bűnügyi vígjátékból  Fotó: Máthé András

A Csokonai Színház a 2017/2018-as évadot az előző évad legnépszerűbb előadásaival indítja.

Ismét látható lesz három francia darab színházi változata: a nagyszínpadon a Nyolc nő című bűnügyi vígjátékot, míg a Víg Kamaraszínházban a Művészet című szatírát és egy hamisítatlan komédiát, a Hogyan nevezzelek?-et tűzi műsorra a színház.

A francia kultúra jegyében készül a Csokonai első ez évi bemutatója is: szeptember 29-én lesz a premierje a George Sand XIX. századi írónő életét és művészetét kortárs színházi eszközökkel színre vivő Ha álom az élet című előadásnak. A produkció rendezője a fiatal francia rendező, Adélaïde Pralon, a két főszerepet Szakács Hajnalka és Varga Klári játssza majd a Horváth Árpád Stúdiószínházban.

Visky András író, dramaturg, rendező volt a tavalyi DESZKA Fesztivál díszvendége, és a rendezvény egyik legsikeresebb előadásának az általa írt Júlia című monodrámából készült produkció bizonyult, Ráckevei Anna főszereplésével. Az önéletrajzi ihletésű darab középpontjában Júlia, az édesanya áll, akit hét gyerekével együtt kitelepítettek a Duna-deltába. Az előadás – melynek alcíme Párbeszéd a szerelemről – a férjétől elszakított és számos erkölcsi próbának kitett Júlia Istennel folytatott állandó dialógusát viszi színre. A színház igazgatója, a Jászai-díjas, Érdemes Művész így emlékszik vissza: „már az is külön élmény, hogy az ember ’vendégjátszik’ az anyaszínházában, de hogy itt találkozhattam a darabbéli hét gyerekből kettővel...!) Az elmúlt évad nagy élménye, ajándéka volt számomra az előadás, a találkozások, és ajándék az is, hogy ősztől tovább játszhatom, nemcsak Budapesten, hanem Debrecenben is!” A Júlia ugyanis az idei évadtól a debreceni színház repertoárját gazdagítja. Visky András azonban nem csupán szerzőként, hanem dramaturgként is dolgozik majd a Kossuth utcai épületben: fia, Visky Andrej rendezésében mutatja be a teátrum az „Akikre nem volt méltó e világ” című drámapályázat győztes pályamunkáját, a Menekülőket. A reformáció 500. évfordulója alkalmából műsorra tűzött ősbemutató próbái már szeptemberben megkezdődnek. Szeptember 21-én 17 órától a Magyar Dráma Napja alkalmából a Menekülők felolvasó-színházi részletével és beszélgetéssel várja a debreceni társulat az érdeklődőket. 

A debreceni évad augusztus 26-án a Szép estéket, Debrecen! című évadnyitó gálával veszi kezdetét, melyben a teátrum prózai és zenés tagozata ízelítőt nyújt az új évad produkcióiból. A Csokonai Színház művészei és meghívott vendégeik részleteket mutatnak be a készülő előadásokból, illetve előzetest láthatnak a nézők az évad legfontosabb eseményeiből is.

Idén is csatlakozik a debreceni színház a Színházak Éjszakája rendezvényhez, melynek keretében szeptember 16-án koraestétől várja vendégeit a társulat. 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.