Ferenc pápa és Heisler András találkozása

Vatikánváros, 2014. szeptember 17., szerda (MTI) - A nemzetközi politikai helyzetről, a világban dúló konfliktusokról és a keresztények üldözéséről is szó volt Ferenc pápa és a Zsidó Világkongresszus (WJC) küldöttségének szerda esti vatikáni találkozóján - számolt be a találkozón részt vevő Heisler András, a WJC alelnöke, a Mazsihisz elnöke az MTI-nek.

A húsz fős delegációt Ferenc pápa vatikáni szálláshelyén, a Szent Márta-házban fogadta.

„Az egy órás magánlátogatás nagyon meghitt hangulatban zajlott. Ferenc pápa mindegyikünkkel külön elbeszélgetett” - számolt be Heisler András az MTI-nek.

A Ronald Lauder, a WJC elnöke vezette delegációban többek között Robert Singer, a szervezet főtitkára, Claudio Epelman, a WJC latin-amerikai igazgatója, Ferenc papa régi barátja és Renzo Gattegna, az olaszországi zsidó közösségek (UCEI) elnöke vett részt. Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke egyetlenként képviselte a közép- és kelet-európai országokban élő zsidó közösségeket.

„Ferenc pápa a világ helyzetéről beszélt, amelyről úgy fogalmazott, hogy borzalmas világban élünk. Megismételte korábbi kijelentését, miszerint a világban dúló konfliktusokkal  jelenleg a harmadik világháború zajlik sajátos formában. Azt mondta, egyházfőként ő imádkozik és mindenkit arra kér, csatlakozzon a békéért mondott imához” - számolt be Heisler András.

Hozzátette: a Ferenc pápával való találkozón téma volt a keresztények üldözése is, amelyet az egyházfő a zsidóság évezredes sorsával és szenvedésével hasonlított össze. „A pápa azt mondta: ezért nem szabad elfelejteniük a keresztényeknek, milyen gyökerek kötik őket a zsidósághoz” - idézte Heisler András.

„A találkozón Ferenc pápa és a Zsidó Világkongresszus képviselői is azt hangoztatták, hogy a vallásoknak azért kell tenniük, hogy béke legyen a világban, a Közel-Keleten éppen úgy, mint bárhol máshol” - nyilatkozta Heisler András. Megjegyezte, a békét szolgálta az a június 8-án a Vatikánban tartott békeima is, amelyen Ferenc pápa, Simon Peresz volt izraeli elnök és Mahmúd Abbász palesztin elnök vett részt.

A Mazsihisz elnöke elmondta, hogy Ferenc pápa héberül búcsúzott el tőlük és jókívánságait fejezte ki a közelgő zsidó újév alkalmából.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.