Ambrus Attila Csíkszeredában született. 1988-ban Magyarországra szökött. Hazájából bűnözői múltja miatt menekült. Itthon az Újpesti TE jégkorong-csapatának egykori kapusa, „viszkis rabló” néven híresült el. Elmaszkírozott arccal közel harminc bank-, postarablást követett el, némelyiket fegyverrel, de utazási irodát is kirámolt.
Bevallása szerint a rablások előtt rettentően izgult, ezért a cselekmények előtt betért egy-egy közeli kocsmába, s felhajtott egy-két deci whiskyt. Néhány alkalommal a helyszínen is hagyott egy pohárral kedvelt nedűjéből. Több mint 142 millió forintot zsákmányolt. 2002-ben 17 év börtönt szabtak ki, azonban jó magaviselete miatt 2012. január 31-én, feltételesen szabadlábra helyezték. Büntetését a Sátoraljaújhelyi börtönben töltötte. Ott leérettségizett, kerámiakészítéssel foglalkozott, angolul tanult és haditudósítónak készült. 2009-ben a Dunaújvárosi Főiskolán kommunikációból diplomázott.
Ambrus Attilához személyes élmény fűzi a szerzőt. Sátoraljaújhelyi rabsága idején tapasztalatcsere látogatás keretében a vendéglátók arra a különleges biztonságú körletrészre kalauzolták, ahol a viszkis a kerámiakészítés kezdeteit tanulta. Számára egy helyiséget rendeztek be, ahol korongozhatott, alkotásait kiégethette. Már akkor arról beszélt, hogy szabadulása után kerámiakészítéssel kíván foglalkozni.
Szavát megtartotta. Azóta keményen dolgozik, járja a vásárokat. Így jött Debrecenbe is a Mangalica Fesztiválra.
Standja a Kossuth téri villamosmegállónál állt. Először lépve sátrához senkit sem láttam. A portékák magukat kínálták. Miska kancsók al caponés bögrék, szentképes vázák, korsók, kulacsok, tálak sorakoztak. Áraikat eléggé borsosnak tartottam, de hát a vásárlónak a hírnevet is meg kell vennie. Tettem egy kört a húsok, ételek bódéi felé, majd visszafordultam. Másodszorra szerencsém volt.
- Az előbb nem találtam itt. – kezdtem a beszélgetést. – Nem fél, hogy ellopnak valamit?
- Tőlem? – mosolyodott el felháborodást mímelve.
- Így megbízik az emberekben?
- Nem, de a hírem talán visszatartó erő.
- Hogy megy a bolt?
- Tegnap jobb volt – búsult el egy pillanatra. – Remélem, délutánra javulni fog.
- Viszik a portékát?
- Hála az égnek. Sokan tudják, ki vagyok. Sokszor csak azért vásárolnak, hogy segítsenek rajtam. Nagyon jól esik ez a fajta támogatás.
- Kerámiakészítésből meg lehet élni?
- Ha valaki komolyan csinálja, igen.
- Hol él, hol dolgozik?
- Dunaharasztin van műhelyem. Hétközben dolgozom. Hétvégén a vásárokat járom. Legutóbb Gyulán voltam.
- Nem kísért a múltja?
- Hiszi, nem hiszi, nekem előny. Az egész kerámiaművesség tudatosan felépített marketing. A múltammal adhatom el az árut…, de azért keményen kell dolgozni.
Egy al caponés bögrére mutatok:
- Tudja, hogy Debrecenben működik egy Al Capone bár? Régebben Cella bárként üzemelt a debreceni börtönnél.
- Ismerem. Voltam is benne.
- Egyedül jár mindenhova? – érdeklődtem még röviden, mert nézelődője, vevője akadt bőven, így folyamatosan beszélgetni képtelenség volt, az üzletmenetét pedig nem akartam rontani.
- Ha arra kíváncsi, hogy van-e valakim, akkor azt mondom nincs.
Közben egy energiaitalos doboz mellett pohár whiskyt láttam meg:
- Látom, hű a hagyományokhoz – böktem a nemes italra.
- Igen, ez a védjegyem – azzal újabb vásárlóhoz fordult.
Elbúcsúztunk egymástól. Mindvégig udvarias, visszafogott, szerény Ambrus Attilát éreztem, aki sikeresen tért vissza a társadalomba, a munka világába, s nagy túlélőnek, sikeres embernek tartva magát.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás