Újságíró, író és költő volt. Regényeket, verses,- és novellásköteteket, karcolatgyűjteményeket, illetve meséskönyveket jelentetett meg.
A népi írók előfutárának tekinthető, mivel a paraszti életről, a faluról és a tanyavilágról realisztikus ábrázolásban gördülékenyen, egyszerűen, érthetően és érzelmesen írt. Népies költeményei az igazságtalanságról és a nyomor elvetéséről szólnak. Versei minden rendezvény és munkásünnepség részét képezték. Témáit a Bibliából és a történelemből merítette, ahol a szabadságszeretet mellett és az elnyomás ellen érvelt, megjelenítette többek között Dózsa, Rákóczi és Kossuth alakját is. Háborúellenes versei a szenvedéseket érzékeltetik. Egyazon írásában is keveredik a komoly és a visszafogottan humoros énje.
Ady Endre így nyilatkozott róla a Nyugatban: ” … proletár költő, talán a legkülönb, de egyben nagyon előkelő poéta is. … a zseni, a géniusz illata csap meg, mint májusi virágos ág, egyik-másik versében.”
Régi nagynevű családba született. Elemi iskoláit és a gimnáziumot Szentesen végezte. 1890-ben Mezőtúrra költöztek. Tanyasi tanítóként dolgozott, miközben magánúton a znióváraljai Tanítóképző Főiskolán szerzett képesítést 1894-ben. 1902-től a Makó és Vidéke szerkesztője, majd a Szegedi Napló, a Népszava és a Borsszem Jankó munkatársa. Költeményeit és karcolatait gyakran álnéven jelentette meg Róka Tóni illetve Bujdosó Péter néven. 1918-tól péceli lakos lett, 1919-ben pedig beválasztották a helyi képviselő-testületbe. Egy igazságosabb, szebb jövő reményében pártolta a proletárforradalmat és részt vett a Tanácsköztársaság alatt szerveződő írói mozgalomban is. A Választmányba kerülve Déry Tiborral, Füst Milánnal, Gárdonyi Gézával, Karinthy Frigyessel, Kosztolányi Dezsővel és Tóth Árpáddal is együtt dolgozott. Feladatuk a háború utáni irodalmi élet helyreállítása, műbírálat és a minőségi külföldi irodalom hazai megjelentetése volt. Ez idő alatt csak egy propagandisztikus kiadványa jelent meg, a szatirikus „Kommunizáljuk-e Zsófit?” Megjelenésekor a Megnyílt a börtön című regényét a hatóság betiltatta. A fehérterror miatt Romániába emigrált. Erdélyben próbálta folytatni az újságírást, amibe a Karnevál című lap által közölt Az utolsó Borbora című szatirikus tárcaregénye miatt bukott bele. A román cenzor a királyi családdal való párhuzamot fedezett fel a műben, ezért a szebeni hadtestparancsnokság felségsértéssel vádolta. A tárgyalást meg nem várva évekre Bécsbe költözött, ahol több híres emigránssal is barátságot kötött. Élményeiről az Emigráns történetek és az Emigráns históriák című tárcasorozatában írt. Innen küldte a Népszavához humoros írásait, a magyar politikai elitet bíráló cikkeit, amiket később az Erger-berger című kötetében adott ki. 1928-ban hazatérve újra a Népszavához került, ahol 1939-ig dolgozott. 1940-ben a budapesti Charité kórházban írta A nyár ravatalon című utolsó versét, ami ugyancsak megjelent a Népszavában. 1945-ben róla nevezték el az addigi Stammer Sándor utcát. 1975-ben műveiből az Ünnep készül című válogatás jelent meg. A Széchenyi ligetben levő egykori gőz-és kádfürdő épülete 1961 és 1989 között a Farkas Antal Úttörőház nevet viselte. 2015-ben emléktáblát avattak a nevét viselő utca és az Árpád utca sarkán álló óvoda épületénél.
Búcsú (részlet)
Dal, dal lelkemből kiszakadt darabkák,
Élő csöppjei szivem vérének,
Miért szakadtok? Miért csörgedeztek?
Siró panasztok vájj ki érti meg?
Ki fog kacagni, hogyha ti örültök?
Ki fog busulni olykor veletek?
Senki, de szivem, lelkem apadjon el, csak ti
Szakadozzatok, csörgedezzetek !
.Maradnék én itten, szívesen maradnék,
Kedves ez a róna, kedves ez a hajlék,
Kertem fáit zsenge korból felápoltam
Gyenge hajtásukat féltő szívvel óvtam . . .
Itt kell hagynom őket,
El kell mennem messze,
Ki fogja ízlelni első gyümölcsüket?
Lesz-e ki ezután öntözgesse, messe?
(1875, Szentes – 1940, Budapest)
Nádai Nikolett
Új hozzászólás