Kerekezés a Fertő tónál

A Fertő tó

Nyári barangolásaim során eljutottam a Fertő tóhoz is. Délelőtt kilenckor már a helyi kerékpárkölcsönző nyitására vártunk. Nem ok nélkül igyekeztünk. Puskás úr, a vállalkozás vezetője elmondta, hogy szezonban nem ritka, amikor mind a száz kerékpárját elviszik egy kis karikázásra.

Március 10-től november végéig, az időjárás függvényében tart nyitva. Mivelhogy nyitásra érkeztünk, kedvünkre válogathattunk a drótszamarak közül. Országunk esetében több ezer éve ugyanaz a jelszó: „Nyergelj és fordulj!”. Eleink négylábúak hátára, mi velocipédeink nyergébe pattanva, kezdtük meg tekerésünket Ruszt városáig.

Még a faluban, a biciklizés egy meglehetősen hosszú emelkedővel kezdődött. Rajtunk, városi puhányokon kifogott a kaptató, gyalogmenetben értünk a tetejére. A kilométeres járműtolás alkalmat adott a helybelieknak a tanácsadásra. Egy bácsika megjegyezte: elfelejtettünk tekerővizet inni, akkor jobban menne. Nénike állt a kapuban és tenyerét összeütögetve, hajrá! kiáltásokkal bíztatott. Volt, aki egyszerűen jó utat kívánt. Örömmel jelentem, csak ezen egyetlen alkalommal kapituláltunk.

A B10-es kerékpárúton tekertünk úti célunk felé. Fertőrákost elhagyva, hosszasan gurultunk a lejtőn. Lobogott a hajunk a menetszélben. A fülledt melegben hamar kiizzadtunk, de a tempós tekerés miatti légmozgás azonnal hűtött is.

Hála az uniós tagságnak, halvány fogalmunk sem volt, mikor gurultunk osztrák felségterületre. A betoncsíkok kifejezetten kerékpározás céljából létesültek. A nyomvonalak megtervezésénél törekedtek arra, hogy a közutaktól, forgalomtól, benzingőztől távol legyenek meghúzva. Nem egészséges, ha különböző takarékos megoldásokat erőltetve, utak mellett vezetnek a kerékpár aszfaltösvények.

Meglepően hamar értünk sógorország első településére, Fertőmeggyesre (németül Mörbisch am See). Nem álltunk meg, megnézését visszafelé terveztük.

Szőlőtáblák között vezetett utunk. A soproni borvidék folytatásaként, a természeti adottságot kihasználva, Burgenland e részén is dívik a borkészítés. A szőlőtáblák végén gyakran láttunk magyar rendszámú kocsikat. Hazánkfiai valószínűleg besegítenek a szomszédék borkészítésébe. Mindezt jó fizetésért teszik.

Tíz kilométer megtétele jutalma lett Ausztria legkisebb lélekszámú városának elérése. Ruszt belvárosa maga a csoda. XVII. századi városképe a mai napig fennmaradt, számos műemlék épülete van. 2001-ben az óváros a Fertő tó térségével együtt az UNESCO világörökség része lett. A látottakat szavakkal lehetetlen leírni.

A műemléki látni valók habzsolásán túlmenően mindig tájékozódom arról, hogyan élnek az ottaniak. Gyorsan le is szögezhetem: jól. Minden ház takaros, portája rendezett. Sehol grafiti, sehol egy csikknyi nagyságú szemét. Az utak hibátlanok, kátyút még véletlenül sem láttunk. Ám magyar mértékhez képest azonban drága az élet. Az étteremben ungarische gulasch-t már hat euróért kaphatunk, fagyi gömbje egy, 0,33-as Coca Cola 2  eurót kóstált, Egy korsó sört három EU felett kapható.

Még egy, nemcsak Ruszthoz kötődő érdekesség. Városszerte kerékpártárolók. A biciklik bilincselés, lakatolás nélkül hagyhatók a nyílt téren. Órák múlva is garantáltan ott találjuk. Meg is fogalmaztuk: a sógorok nem lopnak. Minek? Van nekik. Jobbak is, mint a mieink.

Rusztról az alsó úton indultunk vissza Fertőmeggyesre. Mivelhogy a meglátogatott városban egy korsó Gösserrel végeztünk folyadék utánpótlást, kimerítettük az ittas járművezetés fogalmát. Be kell vallanom, a legkevésbé érdekelt minket. Jókedvűen, dalolva kerekeztünk Meggyes felé. A településen csaptunk egy kört, majd a hajóállomásra hajtottunk. Hét euróért hajókázhatunk a tavon (külön kerékpárjegyet nem kellett váltanunk), így jutottunk vissza Fertőrákosra. A rákosi kikötőbe látogató mindenképpen nézze meg a vízben, cölöpökre épített faházakat.

A kikötőtől még három kilométer a falu. A kimondottan jól sikerült program végén a bicikliket visszaszolgáltattuk tulajdonosának, majd jöhetett az ebéd.

Somogyi Ferenc

Képgaléria: ITT

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.