Fancsika - újratöltve

Megindult az élet

A természetkedvelők nagy örömére a Fancsika tavakban újra van víz, méghozzá nem is kevés. Csordultig telt, köszönhetően az utóbbi idők csapadékosabb időjárásának.

Másfél éve a tározók, víz nélküli medrükkel siralmas látványt nyújtottak. A szélhordta magvak a nedves talajon hamar megfogantak, a hullámok helyén suhángrengeteg kezdett burjánzani. A megmaradt tócsákban a halak az életükért vergődtek, majd a hirtelen hidegre fordult időben úgy fagytak bele, hogy úszóik kilátszottak a jégpáncélból.

A megyei horgászszövetség az alacsony vízállás miatt már 2015 végére horgászati tilalmat rendelt el. Akkor még sokan reménykedtek a halállomány megmenekülésében. A tavakban fogtak már tíz kilós amurokat, öt kiló körüli csukákat, a szárazság azonban kiirtotta a Fancsikából az életet. A vízutánpótlás korábban a Dél-Nyírségből érkezett, azonban hiába a tározók jelentős vízgyűjtő területe, a szárazság miatt nem jutott víz a tavakba. A helyzetet vízgazdálkodási hibák is súlyosbították. 2010-ben és 2012-ben nem tározták be a vizet, hanem a normál vízszint elérése után a felesleget leengedték. Az évek további része az átlagnál szárazabbnak bizonyult, ezért a tavaknak nem volt vízutánpótlása. A tavak vízszintje jelentősen csökkent, a következő években nem sikerült feltölteni, így 2016-ra törvényszerűen bekövetkezett a teljes kiszáradás.

A tavak vízutánpótlására két lehetőség lenne. A Derecskei víztározóval való összekötéssel, vagy a Civaqua program keretében a Tiszától építendő csatorna.

Minden esetre jelenleg örvendetesen éled a Fancsika. Birtokba vették a vízimadarak. Egy hattyúpár hosszabb távú fancsikai tartózkodásra rendezkedett be. Meglepő módon, a sima víztükrön halgyűrűk figyelhetők meg. A helyiek szerint már van hal a tavakban. Szerintük törpeharcsa, ezüstkárász és vörös szárnyú keszeg bizonyosan megtelepedett. Jómagam a Fancsika II. zsilipjénél horgászt is láttam.

Szóval, reménykedjünk! A természet megújító ereje és az éledező emberi akarat a tavakat örök időkre megmenthetik a kiszáradástól.

Somogyi Ferenc

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.