A kannás bor pusztító hatása

"Jó volt a buli"    a kép illusztráció

Az olcsó és műanyag kannákba kiszerelt, talán szőlőt sem látott, cukorrépa cefréből pancsolt nedűt nevezik kannásnak. Tablettásként ugyanúgy ismert.

A förtelmes löttyöt a hajléktalanokkal társítják. Az Isten szabad ege alatt vegetálók valóban isszák: egyrészt, mert fogyasztóját kegyetlenül fejbe veri, gyorsan feledtetve keserves életét; másrészt a naponta összekunyerált kevéske pénzből jobbra nem futja.

Talán meglepően hangzik, de árusítanak minőségi kannás bort is. Tokaj-Hegyalján hoztak olyan intézkedést, hogy a műanyag flakonokban árusított hárslevelű, furmint nem viselheti a Tokaji nevet. Az intézkedők nem kívánják a királyok borát kommersz tárolókban történő értékesítésével lealacsonyítani. Ráadásul a minőségi bor a műanyagban hamar romlásnak is indul.

Fiatalok körében divatba jött a kannás bor. Vége a boroskólás, vodkanarancsos, jágersörös őrültségnek. Nem mintha a legfrissebb ivási hóbort nem az lenne. A bor fogyasztását az ifjak nem aprózzák el. Három-öt literes flakonokban veszik meg, s igyekeznek minél hamarabb elfogyasztani. A sokkivást erőltetik.

Tokajban, a Fenyő Miklós koncerten négyfős ifiember társaság csápolt előttem. Saccra maximum tizenhat-tizenhét évesek lehettek. A legkisebb a kezében ötliteres kannát szorongatott. Az olcsó lőre még félig lötyögött benne. A fiúk szemeinek állásából, bizonytalan állásukból könnyű következtetés volt levonható: nem a koncerten kezdték az ivást. Az öt lityi igazságos elosztása esetén fejenként egy és negyed litert ereszthettek le torkaikon. Egy elefántnak is sok, nemhogy egy fejlődő szervezetnek.

A szesztől kábult a fickókat Fenyő Miklós produkciója a legkevésbé érdekelte. Csekély félóra alatt bevedelték a maradékot. Az alkohol pedig tette a dolgát. A részegség egyre látványosabban mutatkozott rajtuk. Csimpánz módjára rikoltoztak, beszédük tőmondatokra kurtult, amelyek között egy idő után megszűnt a logikai összefüggés. Tekintetük üvegessé, semmibe meredővé vált. Kezeik kapaszkodókat kerestek. Ideiglenesen egymásban találták meg.

A többiek fölé magasodó tagon, éppen hórihorgassága okán, illumináltsága jobban látszódott. Kilengése egyre nagyobb amplitúdójúvá vált. Talpon maradása biztosítása érdekében, mint az elemekkel dacoló matrózok, tengerészlépésekre kényszerült. Körben járásának már garantáltan nem tudta okát, hiszen az agy irányítása totálisan a maligánfokok uralma alá került.

Környezetében a koncertet élvezők figyelme a fiú felé fordult. Voltak, akik fogadásokat kötöttek: a fickó előre vagy hátra fog vágódni, bár a tehetetlen nagy test elterülésének következményeibe belegondolni is rossz volt.

A részegedőn egyre inkább elhatalmasodott az időn és téren kívüliség. Társai nem segítettek, azok is fokozódó egyensúlyi problémákkal küzdöttek. A körülötte állók feszülten várták a folytatást, ám az váratlan fordulatot vett. Az imbolygó ifjonc zsebéből előkotorta telefonját, majd a képernyőre pillantás nélkül visszasüllyesztette. Mintha a megszokott mozdulatból erőt merített volna, elindult a tömegben. Törtetett, mint az elefánt a porcelán boltban.

Nem tudni, hova tántorgott. Minden esetre másnap délelőtt a társaságot erősen viharvert állapotban láttam viszont. A lakli fiú arcán plezúr. Valahol „mélyszántás”-t végezhetett, vagyis eleshetett…, de kezében lóbálta az újabb ötliterest!

Részegség miatt a mentők évente majdnem harmincezer riasztást kapnak. Az ellátásra szorultak negyven százaléka tizennyolc év alatti fiatal. Hétvégeken nem jut mentő az igazi betegeknek, mert a járművek, fedélzetükön 14-20 éves részeg, drogos fiatalokkal a toxikológiák előtt állnak sorba.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.