Idén sem lesz filmszemle

Budapest, 2014. január 29., szerda (MTI) - Idén februárban sem tudja megrendezni a Magyar Filmszemlét a Magyar Filmművészek Szövetsége. Az erről szóló nyilatkozatot a szervezet szerdán juttatta el az MTI-hez.

A filmszemle fél évszázadon át a magyar filmművészet, filmipar és filmkultúra ünnepe volt, amelyen évről évre megismerkedhettek a nézők a hazai játék-, dokumentum-, animációs, tudományos ismeretterjesztő, rövid- és kísérleti produkciókkal és főiskolai filmekkel. „Ez a hagyomány az utóbbi két évben kényszerűen megszakadt” - fogalmaznak.
„Mi, akik felelősséget érzünk a magyar film jövőjéért, aggodalmunkat fejezzük ki a helyzettel kapcsolatban. Bízunk és hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor újra találkozhatunk barátainkkal, nézőinkkel a Magyar Filmszemlén” - zárul a szövetség nyilatkozata.
A Magyar Filmművészek Szövetsége már 2012-ben is csak „fapados” filmszemlét tudott tartani verseny és díjak nélkül, mivel a rendezvény nem kapott állami támogatást. Tavaly teljes egészében elmaradt a mustra.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.