Nem mismásolhatok, nem írhatom körbe, nem nevezhetem meg őket úgy, ami ellen hevesen tiltakoznak. Nevén kell neveznem a „gyermeket”: cigányokról lesz szó.
Írásomban nem a teljes asszimiláció igényét kérem számon rajtuk (igenis tartsa meg mindenki indentitását, kultúráját!), csak annyit, amennyit nem cigány honfitársainktól is: az együttélés írott és íratlan szabályait.
Az Árpád tér, Kassai út felőli gyalogátkelő helyéhez háromtagú cigánycsalád érkezett. Az anya mázsa donna plusz húsz kiló. Megkerekedett hasát szinte tolta előre. Melltartó nélkül, egy szál póló alá gyömöszölt, minden rezdülésre szabadon hullámzó löttyedt mellei körvonala átrajzolódott a vékony szöveten. Mégse volt erotikus, csábító. Mellette két gyerek. A nagyobbacska fiúcska erősen sántított. A lányka - a tomboló hőség ellenére, amikor az aszfalt pluszfokokkal felturbózva lehelte vissza a forróságot - térdig érő felemás zokniban lépdelt.
A szabálytartó emberek tűrve, vártak a közlekedési lámpa zöldre váltására. Az asszony, valószínűleg italautomatából nyert olcsó kávét szürcsölgetett műanyag poharából. Két korty között ráordított ugráló kedvű lányára. Amikor a fekete léből az asszony az utolsó cseppeket is legurította torkán, még vetett egy pillantást pohara aljára, hátha akad még valami lenyelni való. Mivelhogy bevitelre érdemes anyag nem lötyögött a fenéken, egy erős karmozdulattal arrébb lökte sántító fiát, lopva körülnézett, s egy laza csuklómozdulattal eldobta a poharat. Annyiból igaza lenne, hogy a környéken még véletlenül sem telepítettek szeméttárolót, de egy környezetbarátabb honfi és -leány dobáskényszer helyett magával hurcolta volna az eldobandót (ez az állítás nem százszázalékosan igaz) a legközelebbi szemetesig.
Talán a kávé koffeintartalma hatására az asszony szemlátomást türelmetlenné vált. Debrecenben köztudottan hosszúak a pirosak. Lökött egyet bicegő fián, lányára rárivallt, s bele a pirosba. Elől az asszony, kényelmes, peckesen, utána a lánya, aki lépést tartott szülőjével, s a lemaradó, erősen sántikáló fiúcska. Autók jöttek. Sofőrök dudáltak, anyáztak, de lassítottak.
A kompánia átért a lottózó elé. A zöldre ott várakozók megvető pillantásaitól kísérve trappoltak tovább. Ha már lendületbe jöttek, az Árpád téri templom felé vágtak át a piroson, újabb anyázásokat engedve el füleik mellett, hogy aztán a park füvén keresztül, toronyiránt jussanak el a Nyíl utcáig.
De, hogy írásomban meg legyen az esélyegyenlőség, álljon itt két fényesudvari gyerek esete. A fiúk jégkrémet vásároltak. Lehámozták a csomagolóanyagot, és a járdára dobták. Idősebb nénike szóvá tette. A gyerkőcök értetlenül meredtek rá:
- Miért? Nem szabad?
Nesze neked környezetnevelés! Végül is teljesen mindegy, hogy magyar, cigány, román, szlovák, sváb, sokác, vagy bunyevác, a törvény egy, minden magyar állampolgárra kötelező lenne. Semmi mást nem kellene tenni, mint betartani és betartatni, a megtartására nevelni. Ha a Lajtán túl képesek rendet, tisztaságot, fegyelmet tartani, akkor Magyarországon is lehetséges (lesz egyszer). Minden a fejben dől el.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás