Késő este kihalt volt a főközlekedési út. Az autós, Skoda Fabiájával kényelmes, kilencvenes tempóban hajtott. Megszokott kereskedelmi adója zenéjét hallgatta. Néha egy-egy éjjeli lepke koppant, mázolódott szét a szélvédőjén. Időnként letörölte a pépessé kenődött néhai rovaregyedek légi maradványait. Sofőrünk az élet múlandóságán merengett, amikor a távolban szembekarikázó kerékpáros tűnt fel.
Közelítve, az autós megrökönyödve figyelte, amint a biciklis beletaposott a kontrába (jó öreg Csepel márkát tekert), lepattant nyergéből és kétkerekűjét a felezővonal felé hajítja. A Skodás „két” lábbal taposott a fékbe.
- Az anyád! – mormogta magának.
Nem a düh mondatta vele. Ahhoz túlságosan friss volt az esemény, hogy a méreg öntse el. A cselekedet inkább meglepte, és hirtelenjében nem is talált rá magyarázatot.
- Biztos részeg - vélte, miközben autóját az útpadkára kormányozta.
Kikászálódott a kormány mögül. Fényszórója kévéjében egy negyvenes, borostás férfi imbolygott.
- Bingó! Ez tényleg részeg - állapította meg elégedetten, aztán termeteset sóhajtott. - Bár ilyen biztosan tippelném meg az öt találatot!
A kerékpárdobáló férfihez battyogott.
- Öreg, mi a baj? - érdeklődött, de válasz helyett a kérdezett esernyőjét emelte, és az autós felé sújtott. A „mákos” esernyőhasználó a következő pillanatokban meggyőződhetett arról, hogy ez a nap nem az övé, szerencsétlen csillagzat alatt alakulnak az események. Balszerencsésnek érezhette magát, amikor az első jobb horog az orra csücskére vágódott.
- Öreg, ezt prevenciós jelleggel kaptad - kommentálta ütését a skodás. - A másodikat a biztonság kedvéért, hogy elmenjen a kedved a további hadonászástól - azzal fülpirosító taslit helyezett el hallószervén. A „betépett” fazon zsákként dőlt az árokba. A landolás környékén hallhatta: - Te, lökött! Éppen egy bunyóssal kezdel ki?
Persze, ez túlzás volt részéről, mert csak zsákozni jár le egy edzőterembe, de azért a két ütés elégedettséggel töltötte el. Igazolva látta elhatározását, amikor bunyózásra adta fejét.
- Ebben az erőszakos világban az embernek meg kell védenie magát - fogalmazta meg anno, életfilozófiáját.
Az árokban lappangott némi víz, a tegnapi csapadék maradék pangása, ezért gyorsan utána nyúlt a részegnek. Felsegítette. Aggódva érdeklődött sérülései felől. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, mikor a férfi hadarva, többször eldarálta: - Semmi bajom, semmi bajom…
A megnyugodó autósban a kíváncsiság kerekedett felül:
- Miért dobta a biciklit az út közepére?
- Mérges lettem – szipogta a férfi a pofonoktól kábán és az átázott ruhában fázva.
- Miért?
- Mert a lámpája elvakított.
A sofőr tudta, hogy tompítottal haladt, ezért nem értette. Már-már az illető részegségére fogta volna, de biztos, ami biztos, fényszóróira ellenőrző pillantást vetett. A ködlámpa vakított. A kocsiból ezt nem vette észre.
- Bocs, öreg - kért elnézést. - Igaza van… Mégegyszer elnézést!... - nyomatékosította bocsánatkérését - De az isten szerelmére, mondja már meg! Miért kellett a biciklit az út közepére vágni?
- Mondtam már. Mérges lettem - ismételte válaszát.
- Na, én meg azért lettem mérges, mert veszélybe sodort - riposztozott a skodás. – Ha rámentem volna a járgányára, az enyém is megsérült volna. Jó lett volna valakinek?
- Nem - dünnyögte a kioktatott. - Az asszony kinyuvasztott volna.
- Szerintem így is sodrófával várja otthon - vélekedett a sofőr, azzal még barátságos kokit nyomott a részeg kobakjára. Visszaült kocsijába, gázt adott, magára hagyva a kokitól sajgó fejét simogató részeget. A megbúbolás egy kissé erősre sikeredett.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás