Európai ember számára minden, más kontinensen található ország különös egzotikumnak számít. Izrael esetében ráadásul egy igazán sajátos és sokszínű kulturális háttérrel rendelkező országról van szó. Volt szerencsém megismerni ezt a számunkra talán szokatlannak nevezhető atmoszférát és személyesen megtapasztalni a főváros, Jeruzsálem szellemiségét.
Ami azt illeti, a varázslatos kirándulás még a karantén előtt történt, e különleges környezetet pedig nyugodt szívvel tudom ajánlani. Mindenképpen érdemes felvenni a bakancslistára, így egy terv, cél máris adott arra az esetre, hogyha visszaáll életünk a régi kerékvágásba.
Ahogy a Tel Avivból Jeruzsálembe tartó busz közeledik a városhoz, első pillantásra egyre sivárabbnak tűnik a vidék, egyhangú színek, azonos stílusra épülő házak, romok. Előítéleteink közepette nem is gondolnánk, hogy a sivatagi kőből készített utcák között mekkora élet és micsoda múlt rejtőzik. Az Óváros falai és kapui már messziről látszódnak, a terület közepén pedig magára vonzza a figyelmet a Templom-hegy aranykupolás építménye, a muszlim szentély, a Sziklamecset. Jogos a gondolat, hogy a zsidóság ultra-ortodox központjának origójában mégis mi a csodát keres egy muzulmán szent hely? Érdekeset mondok: több is van, sőt, amikor a müezzinek imára hívják a helyi híveket a minaretből, az egész városban az ő éneküktől visszhangosak a falak. Számomra ez nyilván új jelenség volt, emellett igencsak ijesztő is. Ahogy az is furcsa, hogy a négy irány közül (zsidó, keresztény, örmény, muszlim) az ő városnegyedük a legnagyobb területű az Óvárosnál.
No, de tovább is lépve az Allah-hívőkön, a Sziklamecset parkja falának túloldalán egészen másféle világ „uralkodik”. Sabbathkor nyüzsgő városrésszé válik és megtelik fiatalokkal, idősekkel, nőkkel és férfiakkal a zsidóság legismertebb zarándok- és imahelye, a Siratófal. A Nyugati falként is ismert, egykori templom támfal tere a zsidó vallás talán legszakrálisabb pontja, ahol imádkoznak, énekelnek, vagy egymásba karolva táncolnak. Az Óváros egészét – az állig felfegyverzett fiatal katonákon kívül persze – nyolc, viszontagságos időket átélt kapu őrzi. A Jaffa, a Sion, a Szemét-, az Arany-, az Oroszlános, a Heródes, a Damaszkuszi és az Új kapu más-más időkben épültek és különböző szerepet töltöttek be a helyiek életében. A kereszténység szempontjából talán legfontosabb a Heródes-kapu. Ez vezet ugyanis a Via Dolorosára, Krisztus keresztútjának vonalára. Ma itt bazárosok, árusok hadával találkozhatunk, akik portékáikat előszeretettel kínálják bármely irányzat, kultúra, nemzet képviselőjének. Visszakanyarodva a keresztények negyedéhez, megérkezünk a Szent Sír-Templomhoz. A felekezet szerint ez a Megváltó szenvedésének és kereszthalálának pontos helyszíne, itt található a Golgota, amelynek csúcsköve az, amely állítólag ma látható a templomban. Ellenben a protestánsok egy másik helyre lokalizálják Jézus sírját, hiszen az írások szerint a hegy és a pontos hely a városfalon kívül esett. Mindkét épületben rendkívüli érzésekbe botlik a látogató, még akkor is, ha az egyik egészen biztosan nem a feltételezett pont. Persze a 21. század kissé ironikus sajátosságai is megfigyelhetők a városon belül. Az egyik főutcán, a villamos útjának mentén sétálva megmosolyogtató a kb. három ember nagyságú, állítható, programozható Panasonic rádió vagy az ezzel pontosan szemben lévő Putin pub nevű kocsma.
Az Oroszlános-kapun elhagyva az Óvárost, rálátni az Olajfák hegyére. A Kidron-völgy túloldalára eső hegy lábánál található a Getszemáni-kert, majd a kanyargós út felvezet a páratlan jeruzsálemi panorámát nyújtó Olajfák hegyére. Messze tekintve talán még a néhány villamosmegállónyira elhelyezkedő Jad Vasem is látható, ahol magyar zászlót is fúj a szél.
A dombtetőn, fák árnyékában „megbúvó”, különleges formájú épületegyüttes belsejében nagyszabású megemlékező-kiállítás juttatja eszünkbe a holokausztot. Fényképek százai, korabeli, eredeti dokumentumok, begyűjtött használati tárgyak éreztetik az események jellegét, hogy miről is szólt a zsidók deportálása. A hely szellemiségét különösen megalapozza, hogy a történtek híres-hírhedt lokációinak megfelelő a berendezés, így némelyik terembe érve akár „Arbeit macht frei” felirat vagy 30-40-es évekbeli, horogkeresztekkel hímzett zászlók alatt sétálhatunk el, miközben beépített villamossíneken haladunk. A történelmi visszatekintés Jeruzsálemtől hosszú kilóméterekre is időutazással kecsegtet. Heródes építményeinek maradványai láthatók ma a Masszada-erődben. A sivatagi fennsíkon elhelyezkedő sziklaóriás számos ókori háború helyszínéül szolgált és a gigantikus kőerőd a Holt-tengert is közelebb hozza. No, nem szó szerint, hiszen a vizuális élvezet adott, de a föld egyik legsósabb egybefüggő vízfelületének érintéséig még várni kell pár percet. Ein Bokek, a tengeri turistaparadicsom világa azonban minden fárasztó utazásért kárpótol. Igazi fényűző kisváros, közvetlenül a Hot-tenger partján, a sivatag kellős közepén.
Valamiféle általánost összegzésként szólva Izraelben – bárhonnan érkezik az ember – csak új tapasztalatokkal lehet találkozni. Hogyan járhat együtt az évezredes múlt és a sivatag a mai modern, rohanó, fejlett-fejlődő korstílussal? Milyen az, amikor minden nyugodt, az utcán mégis csapatokban sétálgatnak a betárazott géppisztolyt szorongató tizenéves katonák? Jeruzsálem igazán megmondhatója ezeknek a nem hétköznapi problémáknak. Érdemes átélni.
Barna Marci
Új hozzászólás