Emelt fővel: Toft kifogott a Lokin

Kácsor Gréta támadása  Fotó: DVSC

Elérkezett a női kézilabda Magyar Kupa négyesdöntője. A fináléban pedig a DVSC Schaeffler is érdekelt volt. A piros-fehéreknek az elődöntőben nehéz feladattal kellett megbirkóznia, ugyanis az ellenfél a Győr volt szombat délután.

Öt alkalommal nyert már a Debrecen Magyar Kupát (MK – MNK), a final fourok történetében pedig hetedik alkalommal szerepel. A Siófok legyőzésével menetelt tovább Szilágyi Zoltán alakulata az elődöntőig. A négyesdöntőt ezúttal Tatabányán rendezték, a Debrecen, a Győr, a Ferencváros és az MTK részvételével. Várható volt, hogy izgalmas, szoros mérkőzést fog vívni egymással a két alakulat, hiszen az elmúlt találkozókon rendre parázs hangulatú, tempós csatát láthattunk. A hajtás most sem maradt el. Fej-fej mellett haladtak a felek, mindkét oldalon akadt igen látványos, eredményes, illetve jelentősen elhibázott megoldás is. A győriek részéről Haugstedre volt érdemes figyelni, illetve Faluvégire, akik rendre átrágva magukat a védelmen, próbálták csellel bevenni Catherine Gabriel kapuját. Apropó, Gabriel. Az igen messzire elutazott lokisták több alkalommal is kiálthatták a nevét, miután briliáns védésekkel kecsegtetett a francia hálóőr. A Vasutas támadásait illetően Kácsor Gréta volt különösen hasznos átlövéseivel, illetve Planéta Szimonetta távoli bombáira is csekély válasza akadt a zöldeknek. Hámori Konszuéla kényszerből kellett, hogy elhagyja a pályát, miután befutásból homlokon találta Toftot. Az állást 9-9-nél sikerült még döntetlenre mentenie a hajdúságiaknak, a győri nyomásgyakorlás azonban úgy tűnt, sikeres, hiszen 2-3 gólos különbséget is kiépítettek Oftedalék – hiába. Bár a félidőig már csak lehetősége akadt az egyenlítésre a piros-fehéreknek, mégsem hagyták ellépni ellenfelüket, megtartották a csekély különbséget: a szünetben 16-14 állt az eredményjelzőn.

A második felvonás győri pillanatokkal kezdődött, Oftedal is betalált, de Vámos Petra a túloldalon hamar válaszolt egy igen életerős alsó átlövéssel. A győri fal remekül működött, ám a sáncoktól, blokkoktól függetlenül meg tudta találni a Loki a rést a pajzson. Olyannyira, hogy bejátszásból újra egyetlen egyre hozta vissza a különbséget. Főszerep jutott immár a beállóknak is, hiszen Bordás Réka példásan bontotta a falat, heteshez juttatva a DVSC Schaefflert. Toft érezte, hogy erre figyelnie kell, hiszen rögtön a következő támadásból máris beállóziccert hárított. Kulcspillanatban, ugyanis az ETO újra elhúzott hárommal. Majd érkezett Bordás: 21-20. A félidő derekához közeledve úgy tűnt, abszolút nem dőlt még el a kérdés, hogy ki kap esélyt az aranyérem elhódítására, ugyanis állandósult az 1-3 gólos különbség, amelyből a Loki folyamatosan visszajött. Gros másképp gondolta, hiszen átlövésével a mérkőzésen először négygólos előnyt alakított ki csapata számára. A hajrához érkezve sokkal fizikálisabbá vált a küzdelem, repültek a kétpercek, Toft pedig parádézott a kapuban. Pályára lépett Anca Giegerich is, be is mutatott egy ziccervédést, illetve új lendületet hozva a játékba sasszézott Csernyánszki Liliána. A Vasutasnak nem sikerült élnie lehetőségeivel, és rendre visszajuttatta a labdát az ellenfélnek, elbakizott helyzetekkel. Az állás ettől eltekintve is szoros volt, hiszen az utolsó percekre fordulva mindössze kettő állt a két csapat közt. Giegerich brillírozott, a támadások azonban nem hozták a várt eredményt, épp úgy, mint Ambros Martin csapata esetében. Aztán Csernyánszki bombája ért célba a 7 a 6 elleni játék végén. Idegőrlő végjáték kezdődött. A táblán 27-26 állt, egyetlen perc volt hátra. Letelt, Vámos Petra megpróbálta még, a sánc nem engedte a labdát. A Loki előtt immár ott lebegett a kupabronzérem reménye.

(A találkozó legelején egy szerencsétlen ütközés után Mariana Costa súlyosan megsérült, arccsonttörést, állkapocstörést és agyrázkódást szenvedett, a mentő kórházba szállította.)

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.