Amikor egy nagy remény szertefoszlik, fájdalmas. Különösen, ha annak a reménynek van olyan alapja, amelyre méltán és igen jogosan lehet építeni és a terv megvalósítása még jól is indul, csak aztán jön egy megoldhatatlan probléma, amely nemes egyszerűséggel átgyalogol rajtunk, kivégez, kivéreztet. Németország – Magyarország 5-0.
Magyarországnak soha nem szabad felejtenie. Különösen nem azokat a rémképeket, amelyek a németek kapcsán juthatnak eszünkbe jó nyolcvan esztendővel ezelőttről. A történelem makacs és kegyetlen, épp annyira mint a sport. Meg kell hagyni, a gyors kivégzéstől most sem álltunk messze, bár ez korántsem volt fájdalommentes, már csak azért sem, mivel ez volt a nagyreményű és eredményes Rossi-korszak legnagyobb arányú veresége, amely során a német válogatott valósággal két vállra fektette a mieinket és át is gyalogolt rajtuk. Pedig milyen szépen indult…
A magyar válogatott valósággal letámadott, a vendéglátóknak Düsseldorfban úgy tűnt, esélye sincs kihozni a labdát a saját területükön kívülre, vagy ha igen, mégis mindig visszajut Ter Stegenig. Egy kicsit a Dzsduzsák-kapitány korszakra emlékeztetett, például arra, amikor 2016-ban a portugálokkal mezőnyben azt csináltunk, amit akartunk, aztán még CR7-et is egy már-már idegbajos hiszticsárdásra bírtuk. Noha mindez szép volt, lövések nélkül aligha lehet érvényes gólt szerezni. Márpedig Vargáék játékával épp ez volt a probléma. A tizenhatos környékén rendre becsúszott egy apró baki. Nem sikerült elérni a labdát, túl hosszú volt, túl rövid volt, Füllkrugék pedig negyedóráig nézték tétlenül, ahogy a magyarok cicáznak velük, egyre előrébb vitték offenzíváikat, mígnem a magyar erődöt kezdték szüntelen ostromolni. Egy látványos és sikeres mozdulatsor a kapu közvetlen előterében a 27. percben, egy passz, Gulácsi verve, labda a hálóban: 1-0. Mivel ez így is maradt az első felvonás végéig, jogosan gondolhattuk, némi taktikai igazítást követően jön a feltámadás.
Újabb szűk negyedóra telt el, nem jött a csavar. Jött viszont Musiala, szűk tíz perccel később Wirtz, újabb tíz perc múlva meg Pavlovic: 4-0-val fordultunk az utolsó játékpercekre. Csak, hogy biztos legyen a dolog, egy buta szabálytalanságot követően mindezt Havertz is megkoronázta büntetőből, ezzel pedig még a kegyelemdöfést is bevitte, hogy immár földre terítve, megtaposva vérezzen ki az egyébként is erősen sebzett magyar vad.
Természetesen a tények is makacs dolgok, meg a németek is jönnek még Budapestre, csak hát meg is kellene valahogy az ilyesmit emészteni. Amit viszont biztosan tudunk, hogy Rossi-mester legénysége kedden este délszláv ellenféllel szemben javíthat, hiszen a bosnyákok legényhada érkezik az ékes magyar fővárosba. A velük szemben felállított örökmérleg alapján bizakodhatunk. Hátha felszáll a magyar főnix.
Barna Marci
Új hozzászólás