Szakmányban gyárthatók lennének azok az egykaptafára húzható élettörténetek, amelyek állami gondoskodásban részesültek – vagy, ahogy egymást közt mondogatják: államisok – nevelkedéséről, életkezdési nehézségeiről íródnak.
Az állam gondozási-nevelési rendszert alakított ki az apátlan-anyátlan, vagy védőszándékkal családból kiemelt gyermekek egészséges és biztonságos nevelésére. Gábor Zolit, azaz Zsazsát is e rendszer nevelte kezdetektől fogva, mivel édesanyja (ha egyáltalán nevezhető annak) a szülőotthonban hagyta. Zsazsa élete nem a szokványosra sikeredett. Igaz, csak magának köszönhette.
Zsazsa cseperedett, „járta” az államisok megszokott „útját”: csecsemőotthon, óvodásotthon, nevelőotthon. Mire iskolába került, már a hatodik intézetben kényszerült alkalmazkodni a környezethez, társaihoz és nevelőihez. A labilis idegrendszerű fiú a gyors váltásokra képtelennek bizonyult. Az idei odahelyezés kikezdte idegrendszerét, mely szélsőséges magatartásban nyilvánult meg. A vele foglalkozók rettegtek tőle, mert zsarolt. Még óvodásként vakbélgyulladást kapott, amit műtéttel sikerült orvosolni, ám Zsazsa, ha valamit el akart érni, akkor a műtéti heg feltépésével fenyegetőzött, sőt számtalanszor meg is tette. Csak gyors orvosi beavatkozásoknak köszönhető életben maradása.
Természetesen a tanuláshoz nem fűlött foga. Rendetlenkedéseivel, káromkodásaival tönkre tette a tanórákat, s amikor beleunt ténykedésébe, egyszerűen megszökött. Ha nem mehetett ki az ajtón, mert elállta a pedagógus, az ablakon távozott. A mutatvány minden egyes alkalommal életveszéllyel járt, hiszen az osztálytermek az iskola emeletén voltak. Zsazsa kedvtelései csúcsának a tetőmászás bizonyult. Egy alkalommal felülről lógott be az igazgatói irodába is. Beült a főnöki fotelba, lábát az asztalra rakta, és élvezte a helyzetet, míg az igazgató be nem lépett. Azonnal felpattant és arra távozott, amerről érkezett.
A Zsazsa sztoriknak se szeri, se száma. Ha a rendőrök meghozták a szökésből, egy órán belül újfent csak hűlt helyét találták. Egy alkalommal estére szökött ki a városba. Ősz vége felé járt az idő. Az éjszakák már felettébb hűvösek, Zsazsa meg fázott. Miután belefáradt a céltalan kóborlásba, bemászott egy nagyméretű kukába, és a szemétkupacba bevackolva magát, hajtotta fejét álomra. Reggel korán érkezett a kukásautó. Ha a személyzet nem annyira éber, a fiút bedarálta volna a gépezet.
Más alkalommal, a közeli ABC-t kereste fel, természetesen nyitva tartási időn kívül. A mai napig rejtély, hogyan jutott az eladótérbe, de ha már benn volt, s az egerek cincogását leszámítva, más nem zavarta, megcélozta a hentes pultot, a kampóról leakasztott egy karikányi kolbászt és bevágta. Beleharapott ebbe is, abba is. Annyira eltelt, hogy a hirtelen befalt kajamennyiségtől elálmosodott. A kövezetre rámolt kolbász szálak és szalámi rudak között nyomta el az álmosság. Reggel az élelmiszerbolt dolgozói fedezték fel a hívatlan látogatót, aki még akkor is az igazak álmát aludta.
A kezelhetetlenség és a rendszeres szökések okán fiúnevelő intézetbe utalták. Kalocsán próbáltak „javítani” rajta, nem sok sikerrel. „Szabadulása” után Szakolyba került, a helyi szociális otthon lakója lett. Onnan járt be rendszeresen Nyíregyházára. Úti célja minden alkalommal a Jósa András kórház volt. Betegektől lopott. Lefülelték, börtönbe került. Akkor a büntetés-végrehajtás rémévé lépett elő. Fegyelmezhetetlennek bizonyult, csak akkor viselkedett, amikor cigarettát kapott. Az őrök inkább rendszeresen vettek neki egy-egy doboz bűzrudat, csakhogy nyugton maradjon.
Beszámíthatatlanság miatt a bíróság felmentette. Szabadlábra helyezték. Visszakerült Szakolyba, ahol nem sokkal később meghalt. Újfent feltépte a műtét helyét. Az elfertőződött, és már nem tudtak segíteni rajta. Élt 25 évet.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás