Már-már kezdünk hozzászokni, hogy a telek egyre sárosabbak, helyenként kevés hóval. Az idei tél pedig valóságos szeszélyes csapásként érte a térséget - habár vannak, akik számára pozitív csalódást is tartogat az esztendő eleje.
Így februárra meg is érkezett a havazás Debrecenbe és környékére, noha már olvadóban van az égi áldás, mégis igen intenzíven érkezett hozzánk a fehér lepel. Csütörtök reggel még tízfokos enyhe reggelre ébredtem, szikrázó napsütéssel, péntek reggel felhősödött, estére pedig szakadt minden. Akarom mondani, szakadt a hó. Érdekesség, hogy éppen idén márciusban lesz tízesztendős a mára kultikussá vált eset, amikor március 15-ét kegyetlen hóhelyzet közepette ünnepeltük, illetve, amikor a belügyminisztérium sms-ben tanácsolta a sofőröknek, hogy szálljanak át egy másik járműbe. Remélhetőleg ez azért nem fog megismétlődni, ettől függetlenül a mezőgazdaságot drasztikusan érintő csapadékmentesség és hirtelen talajmenti fagyok után némileg talán felüdülés lehet a kissé kései első hó.
Habár a sáros, a legnagyobb mértékben hómentes, enyhe karácsony után most úgy fest, akár még - az elmúlt évek természeti tendenciáját, az enyhülést figyelembe véve - havas tavaszra is kilátás lehet, bár egy cseppet se legyen igazam a fehér húsvétot illetően. Nyári gyerekként még a gondolata is elborzaszt. No, de lehet ebben pozitívumot találni? Hogyne lehetne! Legalábbis az idei télben egészen biztosan. A haldoklani látszó, Debrecen határában elterülő tavak egyike, a Vekeri kiszáradt medre váratlanul életre kapott, a tómeder vízzel telt meg, és felszínén újra ragyogva csillan meg a napfény. Összességében pedig „végre” kimondhatjuk, így február elején: megérkezett a tél, a természet immár igazán téli álmát alussza. Noha én már szívesebben látnám eredményét az örök fohásznak: „Jöjj el napfény!”
Barna Marci
Új hozzászólás