Népszerű lett két keréken közlekedni. Köztudottan számtalan előnnyel jár. Egészséges, megmozgatja a testet, zéró benzinfelhasználás, ezért környezetbarát is.
A közlekedés ily módját szorgalmazó illetékesek nemcsak szóban nógatnak kerekezésre, hanem rohamtempóban fejlesztik annak infrastruktúráját is. A bővítés egyik legfrissebb darabja a Piac és a Széchenyi utcák sarkára telepített kerékpáros számláló. Ma délután kettőkor már 1219 bicikli haladt el a Csonkatemplom előtt, a számláló felállítása óta pedig 21 ezernél is több.
A városban magánszemélyek ugyancsak tesznek a bringásokért. A Kossuth utca városból kivezető járdáján például az aszfalt art alkotásait láthatjuk. Igyekezzenek a megtekintéssel, mert csak zsírkrétával rajzoltak. Akik pedig látták, azok eltöprenghetnek: művészi alkotásról, piktogramról vagy alkalmi kerékpárút kijelölésről van szó? Körülbelül ötven méterenként „bike and butt” (kerékpár és segg) felirat olvasható és egy női feneket ábrázoló stilizáló rajz. A zsírkrétás dupla fenék ábrázolás újabb dilemma forrása: az alkotó(k) az aszfalton szexuális vágyaikat jelenítették meg vagy az érdeklődők számára biciklin közlekedő jó fenekű nő napi útirányát jelölték meg.
Ha már a bringázás humorosabb oldalára tévedtünk, akkor álljon itt néhány kerekezéssel kapcsolatos szóvicc.
Kezdjük egy alaphelyzettel: hideg a beton, ezért megyek kerékpáron. Első mutációja: hideg ez a beton, megyek inkább kerékperon. Második: hideg ez a beton, fekszem inkább Eva Peron.
A szabályt sértő kerékpáros tette biciki.
A debreceni (kerék)páros kolbász két karikára hajtott, hurkapálcákkal küllőket imitáló finomság. A két karika közötti váz lehet egy egyenes kolbász.
A kerékpározók pihenőhelye a biciklihegő.
A kerekezőket porlovagoknak is hívják. Akkor a részeg bringások a borlovagok.
Régen a kerékpár szinonimája volt a drótszamár. Manapság a magasba emelhető, távirányítható kétkerekű lehet drónszamár.
A tandem biciklin a társam a kerékpárom.
És így tovább…
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás