Az emberi életnek, főleg a kezdetén, van két életszakasza, amelyet a szakirodalom dackorszaknak nevez. Az első a gyermekek kétéves kora környékén jelentkezik. A lényege, hogy a lurkó arra az időszakra ébred öntudatára.
A világ megismerését a maga módján és tempójában kívánja megkezdeni. Nem tűri a befolyásolást, az irányítást. A szülői észérvek ilyenkor hatástalanok. Nevelőiknek türelemre van szükségük, következetességre és - jó értelemben vett - manipulatív képességre.
A második dackorszak a serdülőkorra esik. Az önállósodási törekvések egyre erőteljesebb, változatosabb formában jelentkeznek. Nevelőiknek bele kell törődniük, hogy megkezdődött a gyermekek szülőkről történő leválása. A leválás természetes folyamat. Serdülő utódaikat nem gátolni, hanem segíteni kötelesség, mindent megtenni a társadalomba, életbe történő zökkenőmentes beilleszkedésre.
Különböző helyeken gyakran látni toporzékoló, hisztériázó kisgyereket. A szülők reakciója különböző. A türelmesebbek kivárják, míg porontyaik belefáradnak az önhergelésbe. Nem éppen problémamentes megoldás, ha a „produkciók”-nak nézői is akadnak. „A kibicnek semmi sem drága” alapon kéretlenül is tanácsokat osztogatnak, sőt a gyermekek pártjára állnak, a szülőket szívtelen zsarnoknak, vagy felelőtlen felnőtteknek bélyegezik. Az érintettek gyakran kényszerhelyzetbe kerülnek, mert a közbeszólók gyakran azonnali megoldást sürgetnek, vagy maguk lépnek a „tettek mezejére”. Ez a rossz döntés.
A kevésbé türelmes szülők gyerekeikre ordítanak, fegyelmezni próbálják megrázással, esetleg veréssel. Enyhébb esetekben is azzal fenyegetőznek, hogy a rossz gyerekeket elviszik az ördögök, boltos nénik vagy a rendőr bácsik. A mesebeli vagy valós személyekkel zsarolás, fenyegetőzés állandósuló félelemérzetet generál a kicsiben.
Pedig a gyermekek számára a biztonságot a szüleik jelentik. A két-hároméveseket a környezetében megjelenő idegen, rossz szándékú, akár mesebeli alak emlegetése is, bizonytalanná teszik. Erőteljesebben, akár erőszakosan is ki akarja csikarni szülei szeretetét.
Ebben az esetekben is, de minden dacos megnyilvánuláskor, a következetességen és türelmen kívül, eredményes módszer a terelés, vagyis a gyerekek figyelmének elterelése.
A minap egy boltban hisztériázó fiúcska megfékezésének, remek szülői megoldásának lehettem szemtanúja. A helyzet klasszikus volt: a lurkó cukorkáért „harcolt”. Édesanyja türelmesen elmagyarázta, hogy otthon több zacskóval is akad, ezért nem vesz újabbat. A gyerkőc azonban tovább követelte. A gyerek erre a kövezetre vetette magát. Az anya nem szólt. A kasszánál állt a sorban, tettetett egykedvűséggel nézte fia produkcióját. A kétéves forma időnként mamájára lesett, hátha történik valami változás. Miután nem történt, újult erővel hisztizett. Két perc multán fáradó szülöttjéhez lépett. Nyugodt hangon közölte:
- Így nem vagy tárgyalópartner.
A mondat hatása mindenkit meglepett. Mintha elvágták volna. A fiúcska a hisztijét abbahagyta. Felállt, ruháját leporolta, anyjához lépett és pracliját az anyjáéba fúrta.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás