Börtönszerenád - Nem jött be a bejött nő

Szeged/Debrecen, 2014. február 18., kedd (MTI) - Folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádol az ügyészség három egykori debreceni börtönőrt. A vádlottak közül ketten tagadnak, egyikük részben beismerte bűnösségét a keddi tárgyaláson a Szegedi Törvényszék katonai tanácsa előtt.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet volt törzsőrmestere 2012-ben szolgálat közben az egyik női fogvatartott tudomására hozta, hogy „bejön neki”, majd több alkalommal különféle tárgyakat adott a nőnek. Emellett kapcsolatfelvétel és csomagküldés érdekében felkereste a fogvatartott családját.

A másodrendű vádlott - egy volt őrmester – 2011-ben rendszeresen kereste a kapcsolatot ugyanazzal a nővel, szerelmi viszony alakult ki köztük, a cellában intim kapcsolatba kerültek, illetve az intézeten belül szexuális tartalmú leveleket küldtek egymásnak.

A harmadrendű vádlott - egy volt törzsőrmester - a vádirat szerint 2010 nyarán ugyancsak megismerkedett a nővel. Először leveleztek, majd szexuális kapcsolat alakult ki közöttük. A vádlott a fogvatartottnak szintén különféle tárgyakat adott be a zárkájába, továbbá egy rádiós kívánságműsorban zeneszámokat küldött neki.

Az ügyészség az őröket folytatólagosan elkövetett hivatali visszaéléssel vádolja.
A bíróság előtt tett vallomásában az első- és a harmadrendű vádlott tagadta a cselekmények elkövetését, a másodrendű részben elismerte bűnösségét. Elmondta, hogy valóban leveleztek a nővel, a levélváltás egy idő után szexuális tartalmat is kapott, de testi kapcsolat nem volt közöttük.

A per délután tanúmeghallgatással folytatódik. A bíróság meghallgatja a nőt is. A férje brutális meggyilkolása miatt tavaly tavasszal jogerősen életfogytiglanra ítélt asszonynak nem ez az első ilyen ügye. Tavaly szeptemberben zárult le a tárgyalás két gyulai börtönőr ügyében, őket a bíróság felmentette a hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban kötelességszegés vádja alól. Akkor az ügyészség az elsőrendű vádlottat azzal vádolta, hogy 2011 szeptemberében a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a fogvatartottal szexuális viszonyt kezdeményezett, a másodrendűt pedig azzal, hogy erről tudott.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.