Becsapódium? Szerelem helyett kánkán

A Bolondos szerelem című előadás (zenés komédia) ment volna a Vasutas Színház második előadásaként március 19-én, szerdán a debreceni Egyetértés Művelődési Központban, ám hiába próbáltuk megfeleltetni a történetet a szórólapon közreadott tartalomismertetővel, nem sikerült. Bolondság volt elég, ám szerelem nem akadt, csak gazdagságra éhes kapzsiság.

Megtette az intézménnyel és a közönséggel a Pódium Színház, hogy előzetes tájékoztatás nélkül változtatott műsort. Nem állt ki senki a függöny elé (rendező vagy színész), hogy elnézést kérjen, de… Ez azért jelez valamit. A betervezett helyett szó nélkül elkezdenek játszani egy másik művet (esetleg, részben) más színészekkel. Jelzi, hogy nincs meg bennük a közönség becsülése, s nincs bennük önbecsülés sem. Tessék csak elgondolni: mondjuk, ha a Vígszínházról lett volna szó, s mondjuk, nem a Doktor urat játsszák Molnár Ferenctől, hanem Goldonitól valamit, nem szólt volna senki semmit a változásról? Ugye, hogy igen. Vagy ha a Csokonai Színház elmenne Zalaegerszegre a Légy jó-val, de közbejönne valami, s a Csattanuga Csucsut vinnék. El sem indulnának megbeszélés nélkül. Kardos Ilona igazgatónő mindenesetre elnézést kért a kedves nézőktől. Egyébként lehet, hogy a Kánkán hármasban jobb, mint a Bolondos szerelem, már nem tudjuk meg, lehet, hogy voltaképpen még a művészek is ugyanazok, de akkor is. Így kívánná a komilfó.

A Pódium Színház csapata nagyrészt a Madách Színház művészeiből és tagjaiból eredetileg Pódium Társulat néven alakult. A művészeknek meggyőződésük, hogy manapság az embereknek különösen nagy szükségük van kikapcsolódásra, felhőtlen szórakozásra. Ennek megvalósításához hívtak meg a társulatba olyan színészeket és kortárs szerzőket, akiknek második otthonukká tudnak válni a reflektorokkal megvilágított, világot jelentő deszkák.

Dr. Brunner Tamás igencsak sokoldalú értelmiségi: ma ügyvédként dolgozik, korábban bíró volt, tanított egyetemeken, Budapest Bristol néven irodalmi folyóiratot alapított, novellákat ír, színházat csinál, kabarét és rádiójátékokat szerkeszt.

Két részes zenés bohózatot láttunk (a műfaj tehát maradt), az alcíme:…de kié a nyakék? Merthogy főleg egy nyakékről volt itt nagyba’ szó. A nyakéknek több másolata is van, zajlik a küzdelem az igaziért, s a végén kiderül az igazság. A kapzsik pórul járnak, a jók megmenekülnek a pénzéhes ármánykodóktól. Ügyvéd írta a darabot (Brunner Tamás jól menő irodát üzemeltet Budapesten), s külön öröm, hogy az ügyvédek rovására több poén is elpukkan. Azért a pukkan ige, mert voltaképpen avíttas a történet, régi nagyoktól tanult a szerző, s jól látszik a szúette kaptafa. Goldonitól s más könnyedektől igyekezett tanulni, s nem is hiába: élvezhető iparosmunka került ki a keze alól. A rendezés és a színészi játék is nélkülöz minden különösebb egyediséget, nem kaptunk semmi újat sem mimikából, sem gesztusrendszerből, sehol semmi sajátságos rendezői truváj, viszont van a bevált komikumtechnika profi működtetése. Dicséretére legyen mondva a publikumnak, nem esett hasra a jól ismert fordulatok előtt. Meg egyébként is: a mai látványcentrikus korszakban nem könnyű olyat mutatni, ami kalaplengetésre késztetné a nézőket.       

A darab története dióhéjban: adott egy tesze-tosza bölcsészhallgató, és annak aligszűz barátnője, egy messziről jött ismerős idegen és a segítője, egy ravasz börtöntöltelék, egy ügyvéd. Hogy hogyan találkoznak? Fix úr meghal, az örökség hatalmas! A mesés vagyonért mindenki másnak mutatja magát. Harc a nyakékért: igazi vagy hamis, senki nem tudja. Kiderül, hogy beborul... Vagy irány Tibet... Hogy jön ide Tibet? Senki sem tudja. Szerelmi bonyodalmak, ismert dallamok: nincs a véletlenre bízva a siker, a kánkán taktusaival kezdődik a játék. S aztán egyre-másra dalra fakadnak az aktorok, a dalművészet legkülönbözőbb területre hozva örökzöldet. Egyik-másik színész jobban tud énekelni, mint figurát megeleveníteni. A játszók közül kiemelendő Bednai Natália, aki a rendezője is a mulatságnak, a többieket már csak azért is megemlítjük, hogy tanuljuk a nevüket: nincsenek benne ugyanis a köztudatban – legalább is a vidéki színházélvezőkében nem: Zsiga László, Kósa Dénes, Ternai Kriszti, Gieler Csaba, Kis Dóra/Farkas Viktória. (Meg nem mondjuk, hogy kettejük közül ki volt most Debrecenben.)

A szerző a klasszikus magyar kabaré és színpadi szerzők nyomán járt, emberi esendőségeinket állította pellengérre a humor nyelvén. A szórakoztatás nem könnyű műfaj, könnyebb a nézőt megríkatni, mint színvonalas anyaggal megnevettetni. A könnyűségnek megvannak a maga terhei – amint ezt most is láthattuk.

Erdei Sándor