Vadasparkon innen és túl – HÉT VÉGI AJÁNLÓ

Falumúzeum

A meteorológiai előrejelzés szerint csodálatos tavaszi idő várható Kelet-Magyarországon, amit érdemes kihasználni egy remek családi kirándulásra.

Ha Nyíregyháza nevét említjük, legtöbb embernek a méltán híres Vadaspark jut az eszébe. Pedig higgyék el, van élet a hatalmas állatkerten innen és túl is Nyíregyházán! Ajánlómmal szeretnék Önöknek segíteni abban, hogy megismerjék a város másik arcát is, s biztos vagyok benne, hogy nem fogják sajnálni az 50 km-es utat a szabolcsi megyeszékhelyre.

Utazásra a szombati napot ajánlom, mert a látnivalók mellett nagyszerű program is várja a kirándulókat.

Elsőként a Jósa András Múzeum megtekintését javaslom. Igazi családbarát múzeumba léphetnek a látogatók, hiszen a változatos kiállítások mellett gondoltak arra is a múzeumban, hogy bizony a gyerekek a nézelődésben hamarabb elfáradnak, mint a szülők, s nincs szomorúbb látvány, mint a termeken át gyermeküket magukkal vonszoló családok képe. A múzeum ügyesen megoldotta ezt a problémát több interaktív elem beépítésével a kiállításba, valamint a folyosón elhelyezett kirakókkal, malom- és dámajátékkal, amivel könnyen eltölthetik a gyerekek is az időt, ha a szülők egy-egy témában elmélyednek. Nézzük, milyen kiállítások láthatók a múzeumban!

  • Benczúr Gyula emlékkiállítás – a XIX. századi festőművész emlékkiállításán gyönyörű biedermeier stílusú arcképeit, a romantikus életképeit és történelmi tárgyú képeit csodálhatják meg a látogatók.
  • „Én elmentem a vásárba...” - vidám hangulatú, igazi vásári forgatagba csöppenhetünk a néprajzi kiállítási egységben, ahol kezünkbe is vehetünk néhány tárgyat, kalapot próbálhatunk, vásári fotózásra is sor kerülhet, de a technikai eszközök segítségével népzenét hallgathatunk, kisfilmekbe tekinthetünk, sőt tesztelhetjük is néprajzi ismereteinket is egy-egy számítógépes játékkal.
  • Sokan ismerik a „Messze van a nyíregyházi kaszárnya...” kezdetű katonanótát. 100 évvel ezelőtt egy teljes huszárezred befogadására alkalmas kaszárnyát építtetett a város, amelynek történetébe pillanthatunk be a látványos, sok különleges tárggyal és dokumentummal kiegészített kiállításban. A gyerekek még a teljes menetfelszerelésben álló lóra is felülhetnek!
  • A Péchy-Kovács házaspár magánygyűjteményéből készült kiállítási egységek: a polgári enteriőr a csodálatos porcelánokkal, ezüst étkészletekkel, bútorokkal, a népi kerámia gyűjtemény és az arany ékszerek, mind arról tanúskodnak, hogy a mecenatúra milyen fontos egy-egy múzeum életében.
  • A pincében látható „Építjük a nép országát” című kiállítás a 40-es, 50-es évek megdöbbentő világát vetíti elénk.
  • A Trezorban az újfehértói éremkincset nézhetjük meg, amely 1,3 kg súlyával, az elmúlt 50 év legjelentősebb középkorból származó aranyleletének számít hazánkban.
  • A régészeti kiállítás rendhagyó módon az ősi mesterségeket középpontba állítva tárja elénk a leletanyagot a paleotikum kőiparától a középkori építészetig.

Bőven akad látnivaló a Jósa András Múzeumban, amely hétvégén 9-16 óra között várja a látogatókat. Ne feledjék azt sem, hogy ez a múzeum is része a Mozaik Múzeumtúra észak-alföldi kiállítóhelyeinek, amely gyermekeknek szóló matricagyűjtő játék (előző írásom egyikében erről bővebben is írtam).

A nézelődés után érdemes Sóstóra kilátogatni, mert a tavat körbesétálva nemcsak az ébredő természetben gyönyörködhetünk, de a tavaszt köszöntő madarak hangjában és a kellemes illatokban is.

A nap zárásaként 15 órakor térjenek be a Sóstói Múzeumfalu Újlétai Magtárába, ahol széki táncokat tanulhatnak a népzenét és hagyományos táncokat kedvelők. Mindamellett, hogy a belépés ingyenes, csodálatos környezetben és szeretettel fogadják a múzeumfalu dolgozói a betérő látogatókat.

Kultúr A.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.