Az ezerarcú színésznő

Mészáros Ibolya énekesnőnek készült, csak középiskolásként kezdte el érdekelni a színi pálya. A zene iránti szeretete továbbra is megmaradt, prózai szerepei mellett két musicalben is láthattuk őt a Csokonai Színház színpadán. Tanít az Ady Endre Gimnáziumban, és a drámaírás is foglalkoztatja. Debreceni kötődéséről, az általa bejárt útról és a színház világáról beszélgettünk a fiatal művésznővel – életkorából és közvetlenségéből adódik a tegező forma.

- Debrecenben születtél. Mit jelent számodra a cívisváros?

- Itt nőttem fel, minden ide köt és az is volt a célom, hogy ebbe a városba jöjjek vissza az egyetemi évek után. Gimnazistaként számtalan Csokonai Színházas előadást láttam, és itt éltem meg azt a pillanatot is, amikor eldöntöttem, hogy színész szeretnék lenni. A felvételi időszak előtt a színház második emeleti tükrénél megígértem magamnak, hogy visszajövök és csokonais színészként újra belenézek.

- Milyen út vezetett a színi pályáig? Milyen műfajokban érzed magad igazán otthon?

- A családunkban senki sem foglalkozott eddig művészettel, de a szüleimnek fontos volt, hogy ha megvan bennem az ambíció, akkor támogassanak. Mindig nagyon szerettem énekelni, viszont elképesztően fals hangom volt. Mivel a lelkesedésem megmaradt, a szüleim beírattak a Bányai Júlia Általános Iskola ének-zene tagozatára. Onnan kerültem át az Ady Endre Gimnáziumba, ahol az ének mellett a versekkel és a jelenetalkotással is voltak sikerélményeim. A kisiskolás zeneoktatás olyan jól sikerült, hogy énekesnek készültem, nem gondoltam rá, hogy színész legyek, de a gimiben megszerettem a drámát és végül azzal mentem tovább.

A kosztümös, kicsit múltba repítős darabok vonzanak nagyon. Nekem különleges érzés a régi etikettet követve játszani – hogy egy pukedlibe vagy egy kéztartásba mennyi mindent bele lehet tenni. Ez a mai világban már egyáltalán nincs jelen. Az ilyen előadásokban bizonyos tekintetben jobban keretek közé van zárva az ember és a megjelenés is sokkal teátrálisabb. A gesztusoknak is van egy előre megírt szabályrendszere, és rendkívül izgalmas számomra, hogy azon belül maradva mit tud a színész kihozni magából és a karakteréből. Nézni is a kosztümös drámákat és sorozatokat szeretem a legjobban.

Szeretem a zenés színházat is, az ének és a zene szeretete továbbra is megmaradt. Nekem hatalmas élmény volt a Bonnie és Clyde valamint a Made in Hungária. Közel álltak a szívemhez, és bízom benne, hogy lesz még lehetőségem ilyen előadásban is játszani.

- Mit jelent számodra a színház?

- A kifogyhatatlan lehetőségek tárházát. A legkülönbözőbb emberi sorsokkal foglalkozunk. Azt élvezem a legjobban, hogy bárki lehetek, akit elém sodor az élet. Kipróbálhatom magam különböző helyzetekben, olyanokban is, amik a civil életemet egyébként elkerülik. Természetesen előfordul, hogy egy eljátszandó karakter távol áll tőlem, a darabban mégis az ő igazságát kell figyelembe vennem és képviselnem. Ez izgalmas feladat. Emiatt sokkal érzékenyebb lettem az emberek viselkedése iránt civilben is, könnyebben megértek másokat és tudok azonosulni a nehézségeikkel.

Ezen kívül nagyon élvezem az átalakulásokat, nőként is rendkívül izgalmas, hogy milyen sokféle megjelenésem lehet. Mindig próbálok belevinni olyan karakterjegyeket, amikkel jól el tudom választani egymástól a különböző szerepeimet. Sőt, ki szoktam találni plusz történeteket is, hogy az adott karakterem szerintem mit tenne, hogyan viselkedne bizonyos szituációkban.

- Hogyan építesz fel egy szerepet?

- Az olvasópróbán már van egy benyomásom a karakteremről. Mostanában arra szoktam figyelni, hogy mit mondanak mások róla a darabban, vagy hogy hogyan beszélnek a karakteremmel. Próbálok nyitott lenni a rendező elképzeléseire, nem görcsölök rá. Igyekszem minél lazább, rugalmasabb lenni.

Azokkal a rendezőkkel egy kicsit nehezebb, akik vagy túl nagy szabadságot adnak, vagy semennyit se. Szeretem, ha van egy keret, amin belül lehet kicsit mozogni. Jó, ha tudja, hogy mit akar mondani az előadással, van egy erős koncepciója, de azon belül hagy egy kis mozgásteret a színészeknek. Keszég László és Ilja Bocsarnikovsz például ilyen, nagyon szeretek velük dolgozni.

- Sokat foglalkozol gyerekekkel is. Mit ad ez neked?

- Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor tanárnő akartam lenni. Ez részben meg is valósult, mert a CSIP (Csokonai Ifjúsági Program) kapcsán sokat foglalkozom általános iskolásokkal, de tanítok gimnazistákat is az Ady dráma tagozatán. Nagyon sokat tanulok a diákjaimtól a színészetről, a színházról és a színházi pedagógiáról. Azon az évfolyamon, ahol én tanítok, az a feladatom, hogy improvizáljak velük és bevezessem őket a jelenetalkotás alapjaiba. Nagy felelősség, hogy maximálisan át tudjam nekik adni a tudásom. Bíztatom őket, hogy mondják el a véleményüket a többiek jelenetéről is, hogy együtt megtanuljuk, hogyan lehet építő kritikát mondani és segíteni egymást.

Az általános iskolások már másabbak. Ami a szívükön, az a szájukon. Ha valamiről véleményük van, azt ki is mondják. Nagyon nyitottak és jól lehet velük együtt dolgozni. A Jeruzsálem című tantermi előadással öt éve járjuk az iskolákat és megtanultuk, hogy hogyan kezeljük a gyerekeket, milyen típusú osztályok vannak. Örülök, hogy kicsikkel és nagyobbakkal is van lehetőségem foglalkozni.

- Ha jól tudom, a drámaírás is közel áll hozzád. Mesélsz erről? Mivel töltöd szívesen a szabadidőd?

- Az iskolában sok fogalmazást kellett írni, amit nagyon szerettem és jól is ment. Marosvásárhelyen a színészképzés után lehetőségem volt felvenni a drámaírás mesterszakot. Albert Mária és Horváth Péter voltak a tanáraim, akiktől nagyon sokat tanultam. Általában novellákat szoktam írni, de kacérkodom egy nagyobb hangvételű dráma megírásával is. Ehhez azonban még várok egy kicsit és gyűjtöm az inspirációt. Később szeretnék magasabb szinten is foglalkozni a drámaírással, nagyon jó érzéssel töltene el, ha láthatnék a színpadon valamit, amit én írtam.

Az én életemben minden összefüggésben van a színházzal, színészként gondolkodom a mindennapokban is. Ha épp filmet, vagy sorozatot nézek, akkor is gyakran azt figyelem, hogy hogyan játszanak a színészek. Szabadidőmben is szívesen járok színházba. Szeretek sokszor megnézni egy előadást, hogy hogyan fejlődik, és mindig büszke vagyok a kollégáimra. Sokat olvasok, általában azokkal a témákkal kapcsolatban, amikkel a munkánk során foglalkozunk, de mostanában a Daniel Keyes könyveket is nagyon szeretem. Ezen kívül elkezdtem futni, bár a téli időszakban ez háttérbe szorult, mert nagyon fázós vagyok. De amikor jön a jó idő, ismét hódolok majd ennek az új szenvedélyemnek.

- Milyen terveid, céljaid vannak?

- Szeretném jól érezni magam, szeretnék ugyanolyan motivált és eltökélt lenni, mint amilyen most vagyok. Célom, hogy önmagamként tudjak előre menni.

A közeljövőben szeretném, ha ismét eljutnék Angliába, vagy Skóciába, mert nagyon tetszik az ottani élet, van egy megmagyarázhatatlan vonzalmam felé. Nagyon szeretem az angol történelmet, a skóciai táj pedig valami elképesztő.

Hreskó Anita  

Fotók: Köő Adrien és Máthé András (előadás fotók)