(Át)alakulás

A megújult vezérkar  Fotó: DVSC

A DVSC hivatalosan bejelentette, hogy a klub körül jelentős változások történnek, többek között a tulajdonost és a cégvezetést érintően. A Tőzsér-korszak elmúlt szezonbeli szereplése, a legutóbb bejelentett átigazolásokból tükröződő játékospolitika és a DVSC marketingpolitikája ismeretében bizakodhatunk.

Nemzetközi szinten neves befektető, Ike Thierry Zaengel ül a DVSC Futball Zrt. elnöki székébe. A váltás aligha érhette váratlanul a szurkolókat, hiszen számos olyan hír is felröppent az utóbbi hetekben, hogy a piros-fehér klub jelentős pénzügyi gondokkal küzd, olyannyira, hogy Dzsudzsák Balázsnak is közbe kellett lépnie anyagi segítséggel. E tekintetben pedig több kérdésre is magyarázatot kaphatunk a változással. Bár a bejelentés során a kitűzött célok teljesüléséről esett szó, a Loki 2021/22-es eredményét illetően ez a megjegyzés, a 7. hely és a bennmaradás sovány vigasz lehet a lokisták számára, különösképp úgy, hogy a Vasutas sikerkorszakát idéző nevek rúgták a bőrt hónapokon keresztül, de csodára Dzsudzsák Balázs, Varga József, vagy épp Korhut Mihály sem volt képes. No, azért akadt némi pozitívum, hiszen a válogatottságot kiharcoló Baráth Péter méltán lett az év játékosa Debrecenben, ellenben az első bejelentett átigazolások során biztossá vált, hogy a fiatal tehetségekre és a rutinos, bevált alapemberekre mégsem kíván az előzetesen ígért hangsúlyt fektetni a klub, inkább kísérletezik. Bényei Ágoston távozik, akárcsak Tischler Patrik, vagy a gólvágó, meghatározó támadójátékot produkáló Ugrai Roland. Az edzői pozíciót a magyar élvonalban nem ismeretlen Joao Janiero foglalja majd el, akinek a leendő játékoskeretében immár a sokak által – jogosan – emlegetett balhátvéd pozíció megoldódni látszik, hiszen Ferenczi posztjára már érkezett is erősítés a spanyol Christian Manrique személyében.

A vezetőségi szintet is jelentősen érinti a változás, hiszen a Loki-család két vezetője, a cívisváros sportéletében igencsak jártas két személy, Szabó Péter igazgatótanácsi elnök, a DVSC Schaeffler névadó szponzorának ügyvezetője és Ábrók Zsolt, eddigi cégvezető sem marad posztján. Cégvezetői szerepet a debreceni sport- és kulturális életben is magát kipróbált Makray Balázs ölti magára, s próbálja sikerrel elvégezni feladatát. Ez a küldetés pedig korántsem jelent majd könnyű akadályt, hiszen a kiesést kétéve megismerő és az újbóli kiesés szelét idén nem kissé érző, végül hetedik helyen záró DVSC most egészen új sportpolitikai helyzetben kell, hogy teljesítsen.

Kósa Lajos egyesületi elnök a 2000-es évek sikercsapatát szeretné felépíteni és visszavezetni a piros-fehéreket oda, ahol akkoriban, akár a legnívósabb nemzetközi megmérettetéseken szerepelt. Az egyelőre kisebbségi tulajdonrészt birtokló befektető és a többségi tulajdonos DVSC Egyesület közösen törekszik arra, hogy magyar elsőosztályú középcsapatból nemzetközi szintű alakulatot fejlesszenek, ám ehhez az ambícióhoz szükséges tapasztalat jelenleg csupán az új tulajdonosnak van meg, hiszen az európai futballon túl számos különféle, nemzetközi gazdasági szereplőnél rendelkezik befektetésekkel. Ami biztató és pozitív a váltásban, hogy a város nem kívánja mintegy 25 százaléknyi részvényeit eladni. A Tőzsér-korszak végét jelentő tulajdonosváltással egészen biztosan alakulni fog a Debreceni Vasutas, kérdés csupán az, hogy merre és, hogy az alakulásból remélhetünk-e érdemben fejlődést is. 

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.