1952-től minden évben június első vasárnapján köszöntik a pedagógusokat. Nem egy fontos, kitüntetett, hangos ünnep (az utóbbi időben még kevésbé). Az ünnep egyre inkább a számadás ideje, a tanév összegzése.
A tanárok sikerekről, eredményekről adnak számot. Szívet, lelket melengető, amikor a tanítványok tanulmányi és sportversenyeken érnek el helyezéseket, nyernek, anyák napi műsort adnak elő, vagy sajátos nevelési igényű gyerekek harmadik osztályban végre összeolvassák a betűket. Nagyszerű érzés látni, tapasztalni a rájuk bízott gyermekek fejlődését, tudásbeli gyarapodását, megelégedéssel nyugtázni, hogy a tanítványok sikeresen felvételiznek magasabb iskolai fokokra. A pedagógusoknak büszkeségtől dagad a mellük volt tanítványaik érvényesülését, életük kedvező alakulását tapasztalva. Érzik, tudják, mindez nekik köszönhető.
Sajnos, csak ők érzik, tudják. Jelenleg a munkájukat mostoha körülmények között végzik. Társadalmi megbecsültségük soha nem süllyedt olyan mélyre, mint mostanság. A politika játékszerévé váltak az uralkodó párt törekvéseiben, egy adunak, melyet a nép kifelé kijátszva, a társadalmi igazságosság talmi köntösébe bugyolálva gesztust tesz a manipulált millióknak, hogy íme elintéztük, ezentúl a tanárok sem fognak henyélni, heti húsz óra munkáért jó fizetést felmarkolni. Dolgozzanak meg a pénzükért, emeljük fel munkaidejüket, güzüljenek annyit, mint a melósok!
A politikai szándék törvényi szintre emelése, majd annak bevezetési éve volt a 2013/2014-es tanév. Hiába a politikai kommunikáció, a nép kábítása, hozsannázás a pedagógiai reformok sikerességével kapcsolatban, nem más, mint öntömjénezés. Ha valakit egyáltalán érdekel még e kicsiny országban a pedagógusok véleménye, kérdezze már meg, hogy vannak? Válaszaik nem fognak egybeesni a hivatalos tirádákkal.
Nincs ok az ünneplésre, amikor a pedagógusok munkaterhei több mint harminc százalékkal emelkedtek, amit a fizetésük alakulása nem követett. Az iskolák autonómiája pedagógia történeti fogalommá minősült. A demokráciát kiűzték az iskolák falai közül. Önkényuralmi kézi vezérlést erőltettek a magyar oktatásra, ahol tankerület és a KLIK vezetők basaként, cárnőként alázhatják az alájuk beosztott diplomásokat. A helyi lehetőségeket, igényeket figyelmen kívül hagyó központi tantervből kénytelenek oktatni a pedagógusok. A sajátos nevelési igényű gyerekeknek nincs speciális, a fogyatékossághoz igazított tanterve, a gyógypedagógusok a központit kénytelenek alkalmazni, szinte illegalitásban próbálkoznak adaptációra.
A tankönyvválaszték kettőre redukálása megint csak nem a minőségi oktatást szolgálja, ráadásul az egyik, a kísérleti tankönyvcsalád még el sem készült, de már megrendelhető volt, nyomott áron, hogy a másik tankönyvcsomagból minél kevesebbet használjanak. A tanév elején Hoffmann Rózsa javasolta, ha az iskolában elfogy a kréta, vegye meg a pedagógus. A tanárok, hogy egyáltalán tanítani tudjanak, egész tanévben szorgalmasan vásároltak, támogatták különféle módon intézményeiket. Például a napokban az egyik debreceni iskolában országos tanulmányi versenyt rendeztek. A vendéglátó pedagógusok saját pénzükből dobták össze az ország különböző részeiből érkező kollégák szerény megvendégelésének költségét.
Az oktatók nem kérnek a kötelező Nemzeti Pedagógus Karból. Az egész felülről irányított, központilag szervezett, nem lehet az oktatásban részvevők szakmai műhelye, érdekvédelme. Ráadásul nem tudható, hogy a június 14-i alakuló küldöttgyűlésen megválasztandó tisztségviselő-jelölteket hányan ajánlották, egyáltalán hányan vettek részt a jelölésben. A kar megalakításának előkészítésébe „elfelejtették” a pedagógusokat bevonni. Nem nyilvános a küldöttek választása, nem ismertek a jelöltek.
Az oktatás vezetői közül többen visszaélésektől, bűncselekményektől sem riadtak vissza. Emlékezzenek a miskolci esetre, amikor az érintettek tudta nélkül módosították a szerződéseket. De nem is kell a szomszéd megyébe menni egy kis jogtalanságért, mert Hajdú-Bihar sem makulátlan. A debreceni tankerületben dolgozók nem kapták meg a számukra járó számlavezetési kompenzációt és a kollektív szerződésben rögzített béren kívüli juttatásokat.
Még hosszan sorolhatók az anomáliák, amelyek okán főleg kesernyés felhangú a köszöntés. Ne pufogtassák azok az ünnepi frázisokat, a kötelezően összeröffentett pedagógusoknak, akik egész évben „szívták a vérüket”. A pedagógusok még e jeles nap kapcsán is megalázó helyzetekbe kerülnek. Tavaly Hoffmann Rózsa közoktatásért felelő államtitkár levélben köszöntötte a pedagógusokat. A központi ünnepségre kirendelt tanárok, tanítók, óvónők harsány röhögések közepette hallgatták a valóságtól teljesen elrugaszkodott üzenetet. Ugyanazon a helyen, a helyi tankerület vezetője röviden elhadarta kötelezőjét, majd gyengécske gyerekműsor boldogította az odavezényelteket. Végül minden pedagógus egyszer végre jól lakhatott, legalább is sokan ilyen szándékot feltételeztek, amikor műanyagtálcákkal sorba állhattak, hogy egytál ételes megvendégelésük tányérra kerülő adagját elfogyaszthassák. Erre az ünnepi alkalomra minden pedagógus ötszáz forint jutalmat kapott, melyet azonban csak pörkölt és rizs formájában láthatott, mert a köszöntőt szervező tankerület és KLIK a vendéglátásra fordította.
Régebben, főleg az „átkosban” a pedagógus nap komolyabb állami ünnep volt. Valóban köszöntötték a nemzet napszámosait, a nőknek virággal kedveskedve, a férfi tanerők könyvet vehettek át. Volt műsor, elismerés, jutalomosztás, azaz megbecsülés.
Most?
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás