A közösségi média egyre hangosabb az elégedetlen vásárlók posztjaitól. Megsokasodtak a külföldi árakat a hazaiakkal összehasonlító bejegyzések. A tapasztalat pedig – sajnos – azt mutatja, a tendencia csak romlik, az árak lassan elviselhetetlen méreteket öltenek.
Háború, szankciók, Brüsszel, hazai gazdasági hibák – csak néhány azok közül az indokok közül, amelyekkel bombázzák egymást a különböző nézetek, mintegy egymást hibáztatva az egyre emelkedő és eldurvuló árak miatt. Azt azonban nyilvánvalóan senki nem tekinti prioritásként, hogy a lakosság, a társadalom fogyasztórétege, akihez a termékek végeredményben eljutnak, mit is szeretne, és mégis, miként szemléli ezt a helyzetet. Bár az árstop ötlete annak idején nyilván megfontolandó volt, gyakorlati megvalósítása jócskán hagyott maga után kívánnivalót az ársapkával ellátott konkrét termékeket illetően, különös tekintettel a mennyiségi korlátra.
A napokban egy, a cimborákkal közös esti program után betértünk az egyik közkedvelt külföldi üzletbe, ahol két tényező is külön megragadta figyelmünket. A kettő gondból a kisebbik volt az, hogy a közbiztonságában ingatag vadkeleti éjszakában bátran helyezik a könnyen meglovasítható, hűtött termékeket a bejárat mellé közvetlenül, jóval eltávolodva a kasszáktól. Persze, ez csupán technikai malőr, gyakorlati kérdés, az elméleti része már annál aggasztóbb. Két, bő kisarasznyi, egészen alapvető tartalmú szendvicset tartalmazott az a védőgázas csomagolás, amelynek ára másfél ezer magyar forintra rúgott. Tartalma egy vékony szelet tojás volt, némi sajt, meg egy kis, vékony szalámi. Összehasonlításképp visszamentünk a fő árusorra, megnézni, ezt a két szendót mennyiből is tudnánk összehozni. A tapasztalat pedig egészen megdöbbentő: mindössze bő ötszáz forintból kb. háromszor ekkora adag, bőséges belső tartalommal ellátott étket tudtunk volna összehozni úgy, hogy az előhűtött szendvicsek árának bő feléből tudtunk volna tíz tojást vásárolni, még akkor is, ha csaknem tízszázalékos a tyúktojás drágulása – noha annyira ez a „félár” sem büszke statisztika. Mindehhez egy közkedvelt üdítő literét majdnem hetesszáz forintból lehetett megvásárolni, ha pedig még desszertet is szerettünk volna, az egyik legnagyobb magyar csemegegyártó vállalat kisebbik zacskós édeskarikáját hatosszáz jóféle magyar fizetőeszközért állt volna lehetőségünkben megvenni.
Ennek és az egyre érkező turisztikai riportoknak a fényében pedig ijesztő belegondolni, az ország nyugati felében, különösképp a Balaton környékén milyen drágulás lesz majd idén nyáron, koronavírus után és háború kellős közepén. Az első információk alapján egy sima lángos ezer forint alatt ritka kincs lesz, habár Debrecenben a kitelepült lángossütők is érzékeltetik már a fogyasztókkal ennek az egészen egyszerű kulináris élménynek a feltörekvő ár/érték arányát. Az arányokba pedig már végérvényesen kínos lenne belemenni. Mennyi jön, és mennyi megy el…
Barna Marci
Új hozzászólás