Amikor az oktató ül az autó volánjánál

Jó példát kellene mutatni

Három a magyar igazság... – tartja a szólásmondás. A három már gyakoriságot jelent. Három eset alapján tendenciák sejthetők, általánosításra ad lehetőséget, vagy következtetések vonhatók le.

…plusz egy a ráadás – bővíthető a fentebb említett igazság, mely erősítheti véleményünket.

Vizet prédikál, bort iszik – állítja egy másik.

Bizony mindhárom népi megfogalmazás illik az utóbbi napok néhány közlekedési eseményére. Közös bennük: a T betűs kocsik és a volán mögött ülő oktatók (tanulók még a csomagtartókba rejtve sem fordultak elő). A mazsolákat okítók egészen másképpen vezettek, mintha tanítványaik velük ültek volna.

Az Ótemető utcáról a Víztorony utcára kisívben fordulni kívánó autós elé nagyívből vág elé egy tanuló vezető szakoktatós Fiat. Fékcsikorgás, átkozódás, szabálytalankodó kocsi el.

Faraktár utcán, a felüljárón kilencvennel szlalomozott egy másik T-s. Újfent blokkolás, káromkodás, a vétkes pedig továbbra is kilencvennel szaggatott.

A 4-es főút hajdúhadházi kijárójánál újabb oktató kanyarodott ki a védett úton haladók elé. Egyszerre három kocsi vezetője taposott a fékbe. Csak a szerencsén múlott, hogy nem csúsztak egymásba. A T-s gyorsított, iszkolt a helyszínről. Néhány pillanatig nehéztüzérségi anyázás és az oktatás színvonalával kapcsolatos egynémely következtetés gyors megfogalmazása zajlott, majd a blokkolók egymás után adtak gázt verdáiknak.

Létavértesen száguldott a következő T-s. Gyorsan rátapadt az előtte szabályosan haladóra. Vezetője idegesen rángatta a kormányt. Nem tudott előzni, mivel a szembeforgalom ezt lehetetlenné tette. A szabályos autós és a mögötte tapadó T-s elhagyta a várost. Az oktató még mindig a háta mögött volt kénytelen „poroszkálni”. Az idegességtől talán már habzott a szája. Jó kilométerre adódott egy „visítós” lehetősége. Kapott is az alkalmon. Szinte kilőtt, ám az ellenkező sávban haladónak is észnél kellett lenni. Ha idejében nem húzódik a padkára, az előzés szomorú vége a frontális ütközés lett volna. A szakoktatónak titulált őrült a veszélyeztetett autós figyelmeztető dudálására fittyet hányva száguldott tovább. A hosszú egyenes szakaszon is hamar eltűnt a vizslató szemek elől.

Természetesen mindig vannak kivételek, de azért jogos a kérdés: ha az oktatók legalább annyit szabálytalankodnak, mint az utakon közlekedők zöme, akkor mi várható tanulóiktól, a friss jogosítványt szerzőktől?

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.