Hatalmas érdeklődés övezte a Debreceni Egyetem négy karának Hallgatói Önkormányzata által szervezett, múlt heti jótékonysági moziját az Apollóban. A komédiáktól a lélektani drámákon át egészen a személyiséghorrorig, gyakorlatilag minden műfajban vetítettek késő éjjelig sikerfilmeket.
A Bölcsészettudományi, Informatikai, Természettudományi és Technológiai, valamint a Zeneművészeti Kar HÖK képviselői szervezték az idei Jótékonysági Mozit november 28-án. A 19 órai kapunyitásnál már hallgatók sora kígyózott az Apolló mozi főbejáratánál, hogy mindenki felvegye belépőjegyéhez járó karszalagját, amellyel korlátlan mennyiségű filmet lehetett megnézni. Ezen túl természetesen volt lehetőség támogatói jegyet is vásárolni. A jótékony szórakozáshoz gasztronómiai élmény is társult, hiszen a büfében klasszikus mozicsemegéket vásárolhattak a jelenlévők, a szervezők pedig becsületkasszás süteményvásárt is tartottak, igen színes és ízletes, édes felhozatallal.
Az első film a kultesélyes Kivert kutyák volt háromnegyed 8-tól, amelyre csaknem teltháznyi néző ült be a Kertész Mihály terembe. Aztán elindult a mozidömping. Többek között a Barbie – Oppenheimer-sikerpárost is levetítették. Az Apolló mindhárom termében zajlott a vetítés, párhuzamosan, egészen a késő éjjeli óráig. Az utolsó alkotás volt a közvéleményt jelentősen megosztó, ám sikergyanús lélektani horror-thriller, A mumus, amelyre ugyancsak jelentős számú érdeklődő foglalt helyet.
A Jótékonysági Mozi teljes bevétele a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt illeti. Az érkezett teljes bevétel összesítését követően a szervezők büszkén jelentik, hogy több mint 400 ezer forint válik majd segítséget jelentő adománnyá.
Barna Marci
Új hozzászólás