Visszavágtak a kézis lányok a Budaörsnek

Costa nyolc góllal segítette a győzelmet  Fotó: DVSC Kézilabda

Péntek este hazai környezetben léptek pályára a DVSC Schaeffler női kézilabdázói. Az ellenfél a Budaörs gárdája volt, a mérkőzés pedig sima debreceni győzelmet hozott, érvényesült a papírforma.

A bronzérmes pozíció megőrzése szempontjából fontos csatát vívott a Vasutas a Hódosban. Annál is inkább volt jelentős a találkozó, mivel ősszel a Budaörs otthonában hatalmas meglepetésre vereséget szenvedett a kiválóan menetelő piros-fehér alakulat. Papírforma esély mutatkozott tehát a visszavágásra. A kezdődobás előtt mindkét fél hölgy tagjai nőnapi köszöntést kaptak a debreceniek vezetőségétől.

A mérkőzés alapvetően csendesen indult, nehezen születtek meg az első találatok. Az első percben Mariana Costa ütközött szerencsétlenül a hazaiak kapujának előterében a támadójátékossal, kétperces kiállítást kapott, de az eset végén szerencsére nem történt komoly sérülés. A Loki éreztette erőfölényét, aktivizálták magukat az átlövők, Catherine Gabriel a kapuban pedig úgy gondolta, egy pillanatig sem enged szabad teret a vendégek kísérleteinek. Gyorsan nőtt a különbség, elsősorban Costa gólzáporának köszönhetően – a brazil szélső a meccsen meg sem állt nyolc szerzett találatig. A szokásosnál némileg csekélyebb létszámú tábor hangja is tisztesen szólt a lelátón, már az első játékrészben nyilvánvalóvá vált, hogy ki esélyes a győzelemre. Harminc percnyi játékot követően a DVSC Schaeffler 19-10 arányú előnyt kovácsolt.

A fordulás után tovább növelte előnyét a Debrecen. A hazai szurkolók hamar tízet számolhattak, de megszaporodtak a hibák a hazaiak kézilabdájában. Braun Csengéék számára lehetőség nyílt a zárkózásra, érdemben azonban nem sikerült közelebb kerülniük a vendéglátókhoz. Szilágyi Zoltán kulcspillanatban tartott technikai szünetet, így a Vasutas összekapta magát, és újból tíz fölé húzta a vezetést. A dudaszó pillanatában még időntúli szabaddobást végezhetett volna el a vendég gárda, de már nem érezték szükségét a budaörsiek. Így végül a DVSC Schaeffler 34-23-mas győzelemmel otthon tartotta a két bajnoki pontot.

A folytatásban 18-án Érdre látogat a hajdúsági együttes, majd a Siófok érkezik a Hódosba bajnokin, március 24-én.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.