Olympiakos – Manchester United 2 : 0

Olympiakos – Manchester United

A Manchester bukdácsol az angol bajnokságban. Csupán hatodik 45 ponttal, 15-tel lemaradva a vezető Chelseatól. Sir Alex Ferguson edző nyugalomba vonulása után David Moyes irányítja a Vörös ördögök-et. Irányítása alatt a csapat nem szerepel valami fényesen. Kevés az esélye a bajnokság megnyerésére, kiesett a FA kupából, úgyhogy Pireuszban létfontosságú a győzelem, hogy kupareményeik életben maradjanak, az edző helye is biztos maradjon a kispadon.

A MU-nál Jones és Evans nem játszik, ami elég komoly érvágás. Juan Mata sem lép pályára, mert ősszel a Chelsea színeiben már szerepelt a BL-ben. Wayne Rooney csillagászati összegért szerződést hosszabbított, így remélhetően újra a focira koncentrál, a 300 ezer font/hét fizetés (105 millió forint) pedig eléggé inspiráló lesz, hogy gólokat rúgjon.

Az Olympiakosz Pireus toronymagasan, vereség nélkül vezeti a görög labdarúgó-bajnokságot. A kapus Megyeri Balázst is soraiban tudó klub eddigi négy összecsapásukon nem nyert a Manchester ellen. A játékosok most nagyon fogadkoznak.

Sokat kritizálják a görög bajnokságot, hogy nem elég gyors, de az Olympiakos európai mércével is jelentős csapat. Az Olympiakos évről-évre szerepel valamelyik európai kupában. A „menetelésért” kapott pénzből egyre jobb játékosokat vásárolnak, így lesz egyre ütőképesebb a csapat.

Az Olympiakos komoly bajban van, legjobb csatárát, Kosztasz Mitroglut ugyanis januárban eladta a Fulhamnek, Javier Saviola és Nelson Valdez pedig sérült.

A rossz előjelek ellenére jó mérkőzést várt mindenki. Mindkét csapat győzelemre akart játszani.

BL nyolcaddöntő, Karaiskakis Stadion, Pireusz

Játékvezető: Rocchi (olasz)

Olympiakos: Roberto, Salino, Manolasz, Marcano, Holebasz, Maniatisz, Ndinga, Campbell, Dominguez, Pérez, Olaitan

Manchester United: De Gea, Smalling, Ferdinand, Vidics, Evra, Cleverley, Carrick, Valencia, Rooney, Young, van Persie

Az összeállításból kiderül, az Olympiakos kapuját nem Megyeri védi, hanem az Atletico Madridból igazolt Roberto.

A Manchesternél Vidic-Ferdinand hátvéd és Rooney-van Persie csatár álompár.

I. félidő

A görögök nekiestek ellenfelüknek, az eredmény azonban elmarad. Negyedóra után az angolok átveszik az irányítást. Megbecsülik a labdát, okosan adogatnak, lassítják a játékot. Támadna az Olympiakos, de nehéz labdát szerezni. Az olasz bíró eléggé egyoldalúan ítélkezik. A görögöket sújtja.

38. percben váratlan gól születik. Maniatisz távoli lövésébe belepiszkál Dominguez. A labda irányt változtatva jut a hálóba. De Gea elindult az ellenkező irányba, esélye sem volt védeni. Szerencsés gól. 1:0

A gól után a görögök több támadást vezetnek. Az angol védelem több labdát elad.

A második félidőben a Manchesternek támadnia kell. Rooney is aktivizálhatná magát, mert első félidei teljesítménye eléggé harmatos.

II. félidő

Az 53. percben már 2:0. Campbell egyedül maradt a 16-os előtt. Ő köszönte a lehetőséget. Most már csak az a kérdés: a rosszul játszó Manchesternek sikerül-e szépíteni, egyenlíteni? A látottak alapján eléggé kevés az esély.

Moyes két támadó szellemű játékost is becserél, egyértelmű a célja: gólt kell lőni!

A görögök taktikai cseréket hajtanak végre. A védelmet erősítik. A MU két becserélt támadója eddig nem sok vizet zavart. Az angolok ívelgetnek. Szerencsés labdapattanásban bíznak?

A 79. percben végre dolga akadt a görög kapuvédőnek. Mindent egy lapra téve rohamoznak az angolok. Fárad a hazai csapat, de tartja az eredményt.

A végeredmény 2:0.

Kissé meglepő a hazaiak magabiztos győzelme. Az előjelek nem ezt ígérték. A Manchester rosszul játszott, csupán az első félidő közepén nyújtott elfogadható teljesítményt. Rooney játéka csalódás. Az Old Traffordon nagyon nehéz lesz nekik. A görögök bebizonyították, hogy egységes, jó csapat, jó játékosokkal.

 

A BL nyolcaddöntő másik mérkőzésén: Zenit Szentpétervár – Borussia Dortmund 2:4.

                                                                                                          somfer

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.