Március 15. - Baloldali összefogás: az elmúlt négy év pontról pontra tagadja meg 1848 márciusának örökségét

Budapest, 2014. március 15., szombat (MTI) - A baloldali összefogás pártjainak vezetői szerint Orbán Viktor a rendszerváltás utáni Magyarországnak az a vezetője, aki legtöbbet hivatkozott a nemzeti érdekre, és mégis a legtöbbet ártott neki. "A kormányváltó szövetség" szombaton azt is közölte, hogy "a Fidesz örökös elnöke" által meghatározott négy év szinte pontról pontra tagadja meg 1848 márciusának örökségét.

 

    Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és az Együtt, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt vezetőinek közös közleményében azt írták, "a fülkeforradalomról" kiderült, hogy ellenforradalom volt, amelyet a magyar alkotmányosság és a magyar jogállam ellen vívott a kormány. Úgy fogalmaztak, Magyarország ma nemcsak nevében nem köztársaság, hanem működésében sem – a jog nem a polgárt védi a hatalom túlkapásaitól, hanem a hatalmat a polgártól.

    A közleményben azt írták, a miniszterelnök szabadságharcáról kiderült, hogy valójában hatalmi törekvéseinek álcája csupán: egyetlen célja az volt, hogy teljhatalmat szerezhessen, amelynek nem szab már korlátot se jogállami fék, se ellensúly, se a szabad világ írott, vagy íratlan szabályai. Ezért "hívta vissza az oroszokat Magyarországra" az, aki valaha a távozásukat követelte, és ezért fogadta el titokban a paksi erőmű bővítéséről szóló "orosz pénzügyi megszállás tervét" - tették hozzá.

    Az ellenzéki szövetség szerint Orbán Viktor a kevesek érdekében és a többség rovására kormányoz. Úgy értékelték, "új rendi társadalmat épít, amelyben csak a Simicska-, Orbán-, és Mészáros-dinasztiák teljesítenek jobban, miközben új jobbágyság alakul ki a megalázott közmunkásokból, és félfeudális viszonyok közé kényszerülnek vissza az államosított tanárok, a felbőszített rendvédelmisek, a megfenyegetett vállalkozók, az országot elhagyó egészségügyi dolgozók".

    A baloldali összefogás pártjai közölték, Orbán Viktor rosszul is kormányoz: a forint történelmi mélyponton van, az államadósság az egekben, a munkahelyteremtő tőke menekül innen, a fiatalokhoz hasonlóan. "Orbán uralkodása" elől több huszonéves menekült el Nyugatra, mint ahányan 1849-ben emigráltak a szabadságharc leverését követően - jegyezték meg.

    Mesterházy Attila és "a kormányváltó szövetség" vezetőinek közleménye szerint Orbán Viktor a nemzetegyesítő szerepében tetszeleg, miközben tudatosan osztja meg és fordítja egymással szembe a magyarokat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.