Lovarda tavasz Debrecenben

Debrecen, 2014. március 6., csütörtök (MTI) - Lovarda tavasz címmel három hónapig tartó kulturális programsorozatot kínál az idén a debreceni Campus Kft. - jelentette be Miklósvölgyi Péter, a cég ügyvezetője csütörtökön sajtótájékoztatón. A Debreceni Egyetem (DE) Kassai úti campusában lévő Lovardában látványos koncertekre, érdekes előadásokra és ismételten színházi előadásokra várják nemcsak az egyetemistákat, hanem a Debrecenben és a régióban élő érdeklődőket is - tette hozzá az igazgató.

Porkoláb Gyöngyi, a Campus Kft. PR és marketing menedzsere elmondta: az évekkel ezelőtt sikeres színházi sorozat Lovarda Pódium néven elevenedik újjá az idén.

A Lovarda nem a Csokonai Nemzeti Színházzal akar versenyezni, de egy kulturális rést megtalálva szeretne otthont adni a könnyedebb, vidámabb, szórakoztató műfajoknak - magyarázta Porkoláb Gyöngyi, a színházi program szervezője.

Első alkalommal, március 28-án a Fogi Színház-Budapesti Bulvárszínház mutatja be Marc Camoletti Négy férfi gatyában című vígjátékát - közölte a szervező hozzátéve, hogy májusban ugyanez a társulat a Szeretem a feleségem című darabot játssza a Lovardában.

Porkoláb Gyöngyi tájékoztatása szerint e két színházi bemutatóval tesztelik a Lovardát, mint színházi bemutatóhelyet, s a tapasztalatok alapján szeptembertől 5-6 bemutatóból álló bérletsorozatot is meghirdetnek.

Karácsony környékén pedig az operett kedvelőinek is rendeznek előadást a debreceni Lovardában - tette hozzá Porkoláb Gyöngyi.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.