Hospice-osztály nyílt a Kenézy kórházban

500 ágyra lenne szükség

A végső stádiumban lévő daganatos betegek ápolására a régióban egyedülálló hospice-palliatív terápiás osztályt nyitottak meg szerdán a debreceni Kenézy kórházban.

    

Lampé Zsolt főigazgató elmondta: a kórház, felismerve a társadalmi és szakmai elvárásokat, azt a célt tűzte ki, hogy az új osztályon - ahol egyszerre húsz embert ápolhatnak -, a lehető legmagasabb életminőséget biztosítsák a betegeknek életük utolsó szakaszában. Hozzátette: az osztály - ahol most hat beteg van - a belgyógyászati tömbben működik addig, amíg az önkormányzat csaknem 100 millió forintos támogatásából és 135 millió forint pályázati pénzből felépül - a tervek szerint még ebben az évben - a hospice-ház a kórház területén.

Porkoláb Gyöngyi, a debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte: az életvégi ápolás, az „útvégi méltóság” fontosságára tíz éve szemléletformáló programokkal hívják fel a figyelmet, ezekkel mintegy félmillió embert - gyerekeket, szülőket, szakápolókat, orvosokat - értek el.

Juhász Árpád osztályvezető adjunktus arról beszélt, hogy az egészségügyi világszervezet (WHO) ajánlása szerint egymillió betegre ötven hospice-ágyat kellene biztosítani, ami Magyarországon a jelenlegi 216-tal szemben 500 ágyat jelentene. Ugyanakkor jelentős változások történtek az elmúlt években, a társadalombiztosítás ma már támogatja a betegek végső életminőségét jelentősen befolyásoló ellátást - tette hozzá.

Szilágyi Éva, a házi hospice-ellátás koordinátora jelezte: az otthoni hospice-palliatív ellátást biztosító szolgáltatók 200-300 daganatos beteget látnak el havonta Hajdú-Biharban. A térségben eddig nem volt hospice-palliatív intézményi részleg, ezt pótolja a most átadott kórházi osztály - tette hozzá.

MTI

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.