Győzelemmel a továbbjutás kapujában

Örömtánc a meccs végén  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC SCHAEFFLER női kézilabda-csapata vasárnap délután folytatta menetelését a Bajnokok Ligájában, egészen pontosan a Buducnost otthonában, Podgoricában. A hazai diadal után a Loki újra győzelemre készült.

Anca Giegerichék ellen a hatodik helyen álló, továbbjutásért harcoló Vasutas fontos csata előtt állt, hiszen egy esetleges győzelemmel már magabiztos előnye lett volna montenegrói riválisával szemben. Az első felvonásban viszonylag gyenge színvonalú találkozót láthatott a közönség, a lelátón maroknyi, ám annál lelkesebb debreceni drukkersereggel. Szilágyi Zoltán leányhada fej-fej mellett haladt riválisával, nem sikerültek maradéktalanul az akciók, ellenben a védekezés olajozottan működött.

Niakaté nagy fejtörést okozott a cívisvárosiaknak, ám a fal összességében rendre feltartotta a betöréseket, bejátszásokat. Negyedóra után mindösszesen kilenc gól született a mérkőzésen, Kácsor Gréta aztán átlövőként csapata vezérévé vált, szemléletben Vámos Petra mellé állt a piros-fehérek motorjaként, sorra szerezte a gólokat a hazaiak védelmét becsapva. A félidei szünetben 11-11 volt az állás.

A fordulást követően már kezdett egyértelművé válni a kép, a papírforma némileg megmutatkozott, a debreceniek egyre kezdték kiépíteni előnyüket a gyors akcióknak köszönhetően. Bár Niakaté továbbra is megállíthatatlan volt, immár csupán zárkózásra volt ez elég a hazaiak részéről, Grosch Vivienék a széleken is hasznosan játszottak, a különbség pedig 2-3 gól környékén stabilizálódott a játékrész derekáig. Onnantól aztán jött a Loki-dominancia, amely a végéig kitartott. A hajrában már gyakorlatilag nem jutottak szóhoz a vendéglátók, az utolsó debreceni mozzanatként még Vámos Mira próbálkozott balról: a végeredmény 21-26 lett.

Ezzel a rendkívül fontos diadallal még magabiztosabbá tette pozícióját a DVSC Schaeffler a Bajnokok Ligájában, így immár három meccsnyi nyert előnyt tudhat magáénak a három ponttal szerénykedó Buducnosttal szemben. A folytatásban két kifejezetten nehéz derbi vár a héten Töpfner Alexandráékra. Szerdán a Győr otthonában vendégszerepelnek bajnokin, míg szombaton délután újra a Hódosban lép parkettre a cívisvárosi gárda. Az ellenfél a csoport második Odense lesz.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.