Fejlesztik a pedagógusképzést Kelet-Magyarországon

Nyíregyháza, 2014. április 10., csütörtök (MTI) - Csaknem nyolcszáz pedagógus munkáját segíti a jövőben az a fejlesztési program, amelyet 516 millió forintos európai uniós pályázati és állami forrásból dolgoz ki a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel és a Nyíregyházi Főiskolával közösen a Debreceni Egyetem.     

Szabó Antal projektkoordinátor a Nyíregyházi Főiskolán csütörtökön tartott sajtótájékoztatón elmondta: a Szakmai Szolgáltató és Kutatást Támogató Regionális Hálózatok a Pedagógusképzésért az Észak-alföldi Régióban elnevezésű programmal a következő másfél évben továbbfejlesztik a regionális pedagógusképzés szervezeti feltételeit, illetve a köznevelésben és a pedagógusképzésben érintett intézmények munkájának koordinálására és a szakmai segítségnyújtásra létrehozott térségi pedagógiai központokat.

Emellett a program lehetővé teszi a pedagógusnak készülő diákoknak és oktatóknak a továbbképzést, bővítik a köznevelési- és felsőoktatási intézmények együttműködését, valamint előkészítik a doktori képzést is.

A fejlesztések célcsoportjai a pedagógusképzésben részt vevő felsőoktatási hallgatók, a szakmában gyakorlatvezetőként vagy mentortanárként dolgozó, valamint a gyakorlóiskolai és óvodai pedagógusok, összesen csaknem nyolcszázan - mondta Szabó Antal.

A program összköltsége 516 millió forint, a három konzorciumi tag közül a Nyíregyházi Főiskola 93 millió forintot használhat fel. A továbbképzési programok a tervek szerint bekerülnek az intézmények kínálatába, a pályázat keretében elkészített szakmai anyagok pedig online formában lesznek elérhetők.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.