Ez most nem sikerült…

Bárány Donát higgadtan lőtt a kapuba  Fotó: DVSC

A DVSC vasárnap délután „forró” hangulatban fogadta az MTK együttesét a Nagyerdőn. A szurkolók korántsem unatkozhattak az összecsapáson.

A Debrecen kiválóan kezdte az OTP Bank Liga idei kiírását, hiszen az első három bajnokiját sorozatban megnyerte, és az élről várhatta a folytatást. Ezúttal a körülmények, bár igazán nyárias hangulatú meccshez voltak adottak, a rekkenő hőség némileg megizzasztotta a szurkolókat is. Akárcsak a találkozó izgalmai. Mindkét csapat igyekezett nyomást gyakorolni, ám gólhoz először a fővárosiak jártak közel, amikor rögtön a 2. percben szöglethez jutottak. Aztán a 7. percben Bárány Donát kapott a túloldalon forintos kiugratást, a labdát elhúzta a kapus mellett, és a hálóba lőtt, talpra ugrasztva az arénát. Jött is válasz, amikor is egyetlen perccel később Bobál vette be keresztbelövéssel Megyeri Balázs hálóját. A cívisvárosiak úgy gondolták, ebből nagyobb baj nem lehet, a sors azonban nem így gondolta. Nem sokkal később máris újabb gólt ünnepelhetett a maroknyi kék-fehér tábor, ugyanis Bognár csatlakozott csapattársához gólszerzőként, szintén keresztbelövéssel. Kilőtte az alsó sarkot és átvette csapatának a vezetést.

A játék képe összességében bizonytalan futballt mutatott mindkét oldalon. Több pontatlan passz is elsült, a kaput pedig a harmadik góltól kezdve hosszú percekig nem sikerült eltalálni sem. Mezőnyjátékra korlátozódtak a felek, szépen lassan eljött az első játékrész hajrája is. Újabb gól már nem esett, így a csapatok 1-2-es állással vonultak pihenőre. A fordulást követően némi megváltó árnyék szállt a pályára, a Vasutas pedig egyre nagyobb nyomást gyakorolt. Bárány Donát azonnal veszélyeztetett, ahogy a kapu előterébe került, kétszer is megpróbált fejelni, mindkétszer közel járt a célhoz. Először minimálisan a kapu fölé szállt a labda, majd Demjén hárított bravúrral. Aztán jött a hidegzuhany. Németh Krisztián látványosan megmozdulással tört be a debreceni kapu előterébe, majd csaknem nullszögből pöckölte a labdát a hálóba. Ezzel tetemes előnybe juttatta alakulatát: 1-3. Az állás a találkozó végéig már nem változott, így a DVSC vereségével elvesztette hazai és bajnokságbeli veretlenségét. Noha erre talán senki sem számított, korántsem veszélyes a helyzet. Szeptember 3-án máris javíthat Srdjan Blagojevics legénysége, hiszen a válogatott szünet előtt újfent hazai pályán lesz jelenése a gárdának. Akkor a Kecskemét látogat majd a Nagyerdőre.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.