Érdekesség! Debreceni találmány csökkentheti a lakások fűtési költségeit

thermo drapes

Debrecen, 2014. január 1., szerda (MTI) - Jelentősen csökkentheti a lakások fűtési költségeit az a debreceni találmány, amely második díjat kapott a szegedi IDEA 2013 Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállításon.

    Kukoricza János debreceni feltaláló a kiállításon először lépett a szélesebb szakmai nyilvánosság elé Thermo Drapes hűtés-fűtés kiegészítő rendszerével, és szabadalommal védett eljárása komoly szakmai elismerést kapott. A Thermo Drapes az épület külső falain elhelyezett, folyadékkal feltöltött csőhálózatból, egy földalatti, ugyanazzal a folyadékkal feltöltött csőrendszerből, valamint egy keringtető szivattyúból áll. Egy 100 négyzetméteres lakóépület esetében mindössze 40 liter folyadék kering a rendszerben gravitációsan, illetve - ha szükséges - a szivattyú segítségével. Az áramfogyasztása csak annyi, amennyit a keringtető szivattyú és a vezérlés fogyaszt - ismertette Kukoricza János.

    Alföldi talajtani kutatásokra alapozva a térségben agyagrétegbe helyezik el a földalatti csőrendszert, amely átlagosan 15 Celsius fokon tartja a benne keringő vizet. Ezt a hőmérsékletet átveszik az épület külső falai, így akár karácsonykor is csupán néhány fokot kell a hagyományos fűtéssel rásegíteni ahhoz, hogy kellemes hőérzetük legyen a házban tartózkodóknak - mondta a feltaláló.

    A rendszer bármilyen talajviszonyok között alkalmazható, csak mérésekkel meg kell határozni melyik az a talajréteg ahol legoptimálisabb a földalatti csőrendszer elhelyezése.

MTI 2014. január 1., szerda 4:05

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.