Egy hét alatt másodszor nyert a Vasutas

Örömtánc a héten másodszor  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler női kézilabdázói a csütörtöki, Békéscsaba elleni győzelmet követően ismét hazai parketten szerepeltek vasárnap este. A Kisvárda megnehezítette a Szilágyi Zoltán vezette alakulat dolgát, de végül érvényesült a papírforma.

A nemzetközi szereplés miatt igencsak átalakult menetrendben ezúttal vasárnap esti megmérettetés szerepelt Vámos Petráék számára. Bár az időpont nem volt túl szurkolóbarát, a Hódos lelátói tisztes létszámú szurkolóval teltek meg a kezdő sípszóra. A pályán a szabolcsiak mezét viselők között is akadt néhány ismerős a debreceniek számára, ugyanis Kisvárdán kézilabdázik az egykori Loki-kedvenc Siska Pálma, Karnik Szabina, de az ifjú beálló Sápi Gréta is.

A meccset alapvetően egyik csapat sem kezdte kifejezetten jól, a Loki játékán érződött a kettős terheléssel társuló kellemetlen időpontban vívott csata fáradtsága. A hazaiak szerencséjére azonban Catherine Gabriel bravúros védésekkel jelentkezett be, és azt mondta, itt nem lesz várdai gólzápor. A túloldalon azonban potyogtak a gólok, a széleken eredményes volt a DVSC Schaeffler, Töpfner Alexandra és Petrus Mirtill, és elkezdte a gólgyártást, akárcsak Kácsor Gréta a fallal szemben. Az első félidő hajrájához közeledve a Lokinak sikerült jelentős előnyt kialakítania, de a felvonás végén a Kisvárda teljesített jobban, ledolgozta hátrányát, sőt, a szünetben 10-10 állt az eredményjelzőn. A fordulást követően folytatódott az adok-kapok, amelyből úgy festett, érdemben egyik fél sem tud előnyt kovácsolni. Hiába tudott rendre 2-3 góllal meglépni a Vasutas, a várdaiak mindig vissza tudtak kapaszkodni. Egészen a hajráig, amikor a Kácsor Gréta vezérletével előnybe kerülő DVSC Petrus Mirtill góljával úgy tűnt, eldöntötte a mérkőzést. Így is volt, bár a Kisvárda részéről akadt még néhány villanás, ezek miatt már nem forgott veszélyben a hazai diadal – a héten immár második alkalommal. A 22-19-es végeredménnyel záruló mérkőzés újabb két bajnoki pontot jelentett a Szilágyi-csapatnak.

A jócskán felforgatott menetrendben ismét hazai, sőt, ezúttal nemzetközi csata áll. Február 4-én, szombaton ugyanis az EHF Európa Ligában folytatja menetelését a piros-fehér leányhad. A találkozón a norvég Sola érkezik majd a Hódosba.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.