Debreceniek a „világ” ellen

November 4-én, pénteken indul a bajnokság

A DVSC Schaeffler biztosítja a legnépesebb delegációt a magyar női kézilabda-válogatott Európa-bajnoki szerepléséhez. Túl vagyunk a felkészülésen, kezdődik az éles megmérettetés. 

Ősz elején kétszer lépett pályára a magyar női kézilabda-válogatott, mindkét alkalommal Szlovénia ellen. Golovin Vlagyimir leányhadában már akkor is a piros-fehérek képviseltették magukat a legnépesebb táborral. A bő keretben nevezetesen beállóink, Bordás Réka, Tóvizi Petra, átlövőink, a kapitány Hornyák Dóra, Kácsor Gréta, Planéta Szimonetta, irányítóként Vámos Petra, illetve a jobbszélen Töpfner Alexandra viszi a cívisváros hírét a nemzetközi válogatott porondon, a felnőtt női csapat részéről. A szlovénok ellen először szeptemberben sikerült döntetlent kiharcolni, amely reményt adó eredmény volt, majd a barátságos visszavágón délnyugati szomszédaink diadalmaskodtak. A két igazán mérvadó meccsen, amelyek mindössze néhány nappal az Eb-rajt előtt zajlottak az ősi rivális románokkal, majd a németekkel csaptak össze a magyar lányok.

A keretben mindkét alkalommal jelentős létszámban kaptak lehetőséget „Vasutas”-hölgyek. Először a románok ellen öten álltak ki, Bordás Réka, Hornyák Dóra és Vámos Petra egy alkalommal, míg Kácsor Gréta ötször vette be Románia kapuját. Az első félidőben a csapat igen sok hibával, bizonytalanul játszott, kimondottan elégedettek nem lehettünk, már csak a 17 kapott gól miatt sem. A második harminc percben azonban pálfordulás történt. Mind védekezésben, mind pedig támadásban felülmúlta ellenfelét a Golovin Vlagyimir vezette piros-fehér-zöld alakulat. Végül 33-28-as magyar győzelem született.

Nem úgy Németország ellen. A 20 szerzett gólnak pontosan a felét jegyezték debreceniek, ennek ellenére a mutatott produktum korántsem volt megnyugtató a pénteki, vészesen közelgő rajtot tekintve. Egyetlen percig sem volt méltó ellenfele Emily Bölkéknek a Tatabányán összegyűlt méretes szurkolóhad előtt otthon játszó gárda. A vendégek már-már rajzolt akcióikkal verték magabiztosan 20-31-re a magyarokat. A kevés pozitívum egyike, hogy a második félidő elején Szemerey Zsófi igen ihletett pillanatokkal szállt be a meccsbe. Ettől függetlenül a pénteki rajtnál sokkal koncentráltabb kézilabdára lesz szükség azon az Eb-n, amelyen november 4-én Svájc ellen debütál Magyarország. 

A nemzetközi porondon egyébként nem csupán az említett kézis hölgyek számára adatik lehetőség. A fehéroroszok Karina Jezsikavára számítanak, míg Brazília válogatottjába Mariana Costa kapott meghívót. A junior válogatott (Szilágyi Zoltán és Kudor Kitti vezetésével) Panyi Annával, illetve Bákonyi Larával áll majd fel. 

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.