DEAC-kosár: megnyertük…de hogy!?

Deon Edwin 18 pontot dobott  Fotó: MKOSZ

Erre talán kis téttel sem mertünk volna fogadni. Legalábbis, amikor a Körmend úgy gondolta, hogy egy negyed alatt lezárja a meccset…

Andjelko Mandics dühöngött, meg a teltházas lelátó is. A vasiak pedig már az első negyedben el kívánták dönteni az Oláh Gábor utcán a kosárderbit a hullámvölgyből kászálódó DEAC ellen. Röpködtek a kosarak, igen ám, csak a vendégek előnye is szárnyalt. Sőt, nőtt. Már az első tízpercben két számjegyű volt. Djordje Drenovac érthetetlen rossz szériájába pedig becsúsztak elhibázott ziccerek, kihagyott büntetők. Sem a lepattanójáték, sem az összhang nem volt a helyén. Eladott labdák sora, kapkodás, hiba hibát követett az egyetemieknél. A sapkám mar a földet is megnézte közelebbről, az indulat annyira elfogott. Kis téttel sem mertem volna megfogadni, hogy innen még feljöhetünk. Dehát kockáztatni kell, a sors és a sport is így gondolta.

A szünet után a fekete-fehér mezes fiúk tekintete sem idézte az első félidőt. Djole jött, látott, dobott. Mócsán Bálint pedig az őt alpárian gyalázó körmendi drukkereknek üzenve kapitányként megette védőit. Olvadt a különbség, a harmadik negyed derekán pedig a 18 pontos előnyt követően 10-nél, majd 4-nél is időt kért a vasi mester. Hiába, nem bírtak a cívisvárosiakkal. Az utolsó felvonásban már a vezetésért támadtunk. Djole, a szerb közönségkedvenc bedobó elengedte magát és egy lapos labdából olyan triplát vert, amilyet talán még soha - mínusz 1. Szétestek a piros-feketék, mi pedig kapva kaptunk az alkalmon, és torkunk szakadtából, egy emberként őrjöngtünk. Egyetlen perc hátra, meg három pont előny. Buljevic falként védte a palánkot, nem engedett a nyomásnak. Két büntető a végére, mindkettő a helyén: 75-70. Kérem tisztelettel: nyertünk! Nyertünk, de még hogy!?

Barna Marci


DEAC: EDWIN 18, Hőgye 2, Mócsán 8, Williamson 9/3, BULJEVICS 15 csere: DRENOVAC 17/3, Kenéz, Buckles 6, Ságodi, Neuwirth.

vezetőedző: Andjelko Mandics

Andjelko Mandics: Gratulálok mindkét csapatnak, jól játszott a Körmend, mi viszont teljesen el voltunk veszve fejben az elején, sok kihagyott dobásunk volt, ezek mind a nem megfelelő koncentrációra utalnak. A második félidőben javult a játék, mindössze huszonhat pontot kaptunk, sokkal jobban védekeztünk és a támadás is jobban ment, így kell kosárlabdázni. Profik vagyunk, a jövőben muszáj a kezdetektől fogva erősen játszanunk, hisz így uralhatjuk az egész mérkőzést. Örülök a győzelemnek, biztos vagyok benne, hogy úgy is tudunk játszani, ahogy itt a második félidőben, csak át kell törnünk a fejekben lévő gátat.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.