Bokszakadémia Hajdúszoboszlón

Hajdúszoboszlói bokszakadémia

Az újpesti Halassy Olivér Sportcsarnokban rendezett ünnepi megnyitón Simicskó István sportért felelős államtitkár örömteli eseménynek nevezte a bokszakadémia megszületését. A kormány és a MOB közös döntése alapján 16 kiemelt sportágat kíván jelentősen támogatni a jövőben.

 A Magyar Ökölvívó Szövetség korábbi, évi 70 millió forintos költségvetésével szemben a kiemelt támogatás révén csak az idei első fél évben 524 millió forinthoz jut. A 2020-ig terjedő időszakban pedig összességében 5.7 milliárd forint támogatást ígért.

Erdei Zsolt vezetésével kedden nyílt meg a Madárfészek ökölvívó akadémia, egyikeként annak a négy nagy központnak, amely a kiemelt sportágfejlesztési támogatás részeként jön létre az országban. Itt 19 fiatal sportoló szakmai irányítását végzi az amatőr és profi világbajnoki címmel is büszkélkedhető bokszoló.  Az ifjú bokszolók innentől kezdve  Madárfészekben edzenek, s Budapesten tanulnak, ám a küzdelmek során eredeti klubjaiknak szerzik majd a fontos pontokat, helyezéseket.

Amint arról korábban már beszámoltunk, a Magyar Ökölvívó-Szövetség (MÖSZ) elnökségének döntése alapján a jövőben négy kiemelt régióban, Budapest, Győr, Nagykanizsa és Hajdúszoboszló városok kapnak majd központi támogatást boksz-akadémia alapítására. Hajdúszoboszlón Szántó József klubelnök munkáját két edző segíti. Váradi János olimpiai bronzérmes ökölvívó és Varga Tamás bokszedző.

Annak ellenére, hogy szombat dél van, komoly munka folyik az Kiss Ernő utcai volt KISZ-tábor tornatermében. Két ifjú bokszoló elszántan zsákol. A 72 éves Szántó József klubelnök edzést tart. A teremben hideg van, így jól látszik a lehelet. Ma hivatalosan nem lenne edzés. A két fiatal önszorgalomból kesztyűzik. A fiatalabb 15 éves Kis Tamás kétszeres diákolimpiai bronzérmes bokszoló a következő diákolimpiájára készül. Eredetileg az unokatestvérével csak azért néztek le az edzésekre, hogy leadjanak egy pár kilót, ami sikerült is. Józsi bácsi javaslatára kezdte el komolyabban venni a bunyót.

Czirják András harmincéves. Tamással egy időben, úgy két évvel ezelőtt kezdett ide járni. Azelőtt thai és kick boksszal foglalkozott. Egyik jó barátja mutatta be Józsi bácsinak. Azóta rendszeresen lejár kesztyűzni. Versenyezni már nem kíván. Számára a jó erőnlét megtartása a fontos. Tapasztalatait szívesen megosztja a fiatalokkal.

Nincs lazsálás. Amíg a két fiú fekvőtámaszozik, Szántó József mesél a klubról.

 - Más pihen, miután nyugdíjas lesz. Én nem akartam „beleöregedni” ebbe a létformába. Klubot akartam alapítani egy olyan városban, ahol nem érvényesül Budapest elszívó hatása. Így választottam Hajdúszoboszlót.

2008 januárjában lettünk hivatalosan bejegyezve, mint Hajdúszoboszlói Bokszklub.

Amikor az alapító okiratot felvittem az országos szövetségbe Papp László, a néhai bokszlegenda fia felajánlotta, hogy vegyük fel a Papp László nevet, ami nagy megtiszteltetés volt számunkra. Innentől kezdve Hajdúszoboszlói Papp László Bokszakadémia lett a nevünk.

A kezdetekkor állami szubvenciót alig kaptuk. Viszont a város vállvetve mögénk állt.

A fürdő, az önkormányzat, a városgazdálkodás, a szállodák és az éttermek mind támogattak minket, ki pénzel, ki szolgáltatással. Így tudtunk nívós rendezvényeket prezentálni a városban.

Jelenleg 40 serdülő gyerek jár le ide. Feladatunk az utánpótlás bázis kiépítése. Ami nem egyszerű, mert ez egy „önkiválasztó” sportág. Nagyon sok jelentkező lemorzsolódik. Lejönnek a dominancia szerepet keresve, és az első kudarc után feladják. Számszerűleg ebben a sportágban száz gyerekből két-három tehetség már csodálatos eredménynek számít.

Most, hogy komolyabb apanázst kapunk az államtól, tudunk előre tervezni. Idáig hiába igazoltam le 30 gyereket, a saját pénzemből nem tudtam elvinni versenyekre. A bokszban négynapos versenyek vannak. Az első nap kiesik a csapat fele, de mivel fiatal gyerekek, nem küldhetem haza őket. Szóval nagyon jó helyre került a pénz. Remélhetőleg, ez az eredményeinken is meg fog majd látszani a jövőben!

 

Aki kedvet kap ehhez a férfias sporthoz, nyugodtan hívja a klubot a következő számokon: 52/481-582,  illetve 20/387-7661

Dalnoky

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.