Zsaruvér

- Alezredes úr! – süvöltött át hangja a Petőfi tér pázsitja felett. – Jó napot kívánok! – köszönt illendően. – Várjon már egy kicsit!

Sejtésem szerint, lejmolás elé néztem. A forgatókönyv a szokásos: érdeklődés az egészségem felől, „ott dolgozik még?”-szerű kérdés, aztán rátér sanyarú sorsára, végül segítsem ki néhány forinttal.

Pistát bévés (büntetés-végrehajtás) múltamból ismertem. Magamról azt állítom, hogy rossz az arc- és névmemóriám, miközben a találkozások unos-untalan megcáfolnak. Most sem volt másképpen. Fizimiskáját annak ellenére felismertem, hogy a tablettás borok literes mennyiségű szürcsölgetésétől meglehetősen lilás-pirosassá löttyedt bőre, s egyben neve is egyből beugrott. Világéletében pitiáner bűnöző volt. Bűnlajstromát néhány pancser lopás, delíriumos erőszakos kéregetés (rablás) alkotta. Egy-két bűncselekmény, egy-két év börtön. Így tengette életét.

- Hogy tetszik lenni? - érdeklődött lihegve, ahogy futva beért. Nem lehetett valami jó passzban, hiszen a megtett távolság az ötven métert alig haladta meg.

- Köszönöm, minden rendben.

- Ott tetszik még dolgozni? – kérdezte erőteljesen a sitt felé bólintva.

- Nem, rég elmentem nyugdíjba.

- Nem is láttam ott az utóbbi időben, pedig jó ember volt – azzal megfogta kezem, s még mielőtt reagálhattam, megcsókolta.

- Ne marháskodjon! – rántottam vissza csuklómat.

- Ez a tisztelet jele – közölte Pista.

- Köszönöm.

- Ne köszönje – hárított a börtöntöltelék. – Maga megérdemelte.

- Amúgy, mi újság? – tereltem figyelmét a tömjénezésről.

- Most kinn vagyok, de párszor ültem is.

- Van munkája? – érdeklődtem, bár ránézve, sejtettem a választ.

- Néha egy kis alkalmi – majd elhallgatott. Meglepő fordulatként könnyel teltek meg szemei - Anyám meghalt, azóta az utcát járom.

- Részvétem.

- Ne nagyon védje! – tiltakozott felháborodottan. – Rám nem hagyott semmit. Az élettársáé lett még a lakás is. Legszívesebben egy kanál vízben fojtanám meg.

- Megint börtönbe akar kerülni?

- Nemcsak azért – vicsorgott. – Rendőrt is ölni fogok. A mocskok állandóan megbüntetnek.

- Miért?

- Botrányos részegségért – miközben most is gondja volt a gravitációval. – Meg se győződnek róla, hogy bepiáltam, csak büntetnek. Azt hiszik, ha engem látnak, akkor csak részeg lehetek?

- Jól gondolja meg. Ha rendőrt öl, élete végéig börtönben marad.

- Nem érdekel. Nekem már úgyis mindegy. Örömmel fog eltölteni, ha egy zsaru vérét fogom látni.

Fejemet csóválva, gondolatban a hirigről lebeszélésre gyűjtöttem az érveket, amikor hátam mögött füttyszó hasított a levegőbe.

- A haver – derült fel Pista képe. – Szerzett egy kis piát.

Azonmód futásnak eredt. Trappolás közben visszafordulva (majdnem sikerült is eltanyáznia) még elbúcsúzott. A tablettás lötty feltűnése megmentett egy hosszú panaszáradattól, elmaradt a kéregetés. Egy kis piáért felfüggesztette a zsaruhirig tervezgetését. Csak nehogy, italtól felbátorodva, ígéretét mégis beváltsa.

Somogyi Ferenc