Zakopane, a Tátra „fővárosa”, a magyarok kedvelt kirándulási célpontja. A cikk írója is abban a szerencsében részesült, hogy egy éven belül háromszor kereshette fel (igaz, előtte hatvanegy évig egyszer sem) a gyönyörű környezetben fekvő települést. A város tele élménylehetőségekkel, a szerző pedig nem bekötött szemmel járt.
Ricardo, az öregedő és pocakosodó zakopanei zenész minden pénteken és szombaton este fél kilenctől hajnali fél kettőig szórakoztatja a nagyérdeműt. Vasárnap hajnalban kimerülten hanyatlott ágyára. Elvis Presleyre hajazó fellépő ruhájától és sminkjétől megszabadultan bosszankodott:
- Ezek a magyarok nem értékelik művészetemet. Magyar nótát és lakodalmas rockot akarnak. Ráadásul a parókám is félrecsúszott.
Még mielőtt az olvasó elhinné, Ricardo története csak kitalált. Fényképe ott áll a város egyik előkelő éttermének kirakatában, azonban arrafelé annyi magyar fordul meg, hogy a történet akár hihető is lehetne.
Igen, karácsony előtt Zakopanéban a helyiek elenyésző kisebbségbe szorultak. Mindenütt magyar szó hallatszott. Mintha Magyarország kiürült volna, annyi honfitárs koptatta a sétáló utca macskaköveit, csusszantak valamelyik lesikló pályán. A kajáldák tulajdonosai elégedetten dörzsölték kezeiket: magyar barátaik bőven költötték a vendégfogadó ország valutáját.
A sétáló utcán a város lovai kevésbé elégedetten ácsorogtak. A lovas kocsi droszton a gyenge forgalom miatt idegesen nyihogtak, miközben hajtóik az elhaladókat harsány kurjongatásokkal invitáltak egy körre. A főutcán hullámzó tömegnek valahogy nem akarózott pacigolósan várost nézni.
Bosszankodtak a hajtók. Lovaik egész nap zaboltak. Nem akadt az a szemes termény mennyiség, amennyit szájuk elé kötött zsákjukból fel nem faltak volna. Közben a vendég ritka volt, mint a piros hó. A patások lassan kieszik vagyonukból, mert nem jön össze a napi zabra való.
Amúgy a Tátra fővárosa túl van az első nagyobb hóesésen. Köztereken feltornyozva még ízelítő látható abból, egy hete mekkora égi áldás szakadt le. A piszkosodó hókupacokat a hirtelen érkezett meleg meglehetősen tempós olvadásra melegítette. A városon keresztülcsörgedező patakok vize megduzzadva, hangos morajlással vezették el az olvadékot.
Zakopane utcáin elképesztő a tömeg. A Piac utca nem lát akkora sokadalmat. Gyakran nem is a gyaloglás, hanem embertársak kerülgetése fárasztja a látogatót. A sajtpiacon se jobb a helyzet. A Gubalovkára (város fölé emelkedő 1100 méteres hegy neve) vezető sikló végállomásánál egész nap hosszú sorok kígyóztak, pedig az üzemeltetők alaposan kitettek magukért, a két szerelvény szinte megállás nélkül szállította az utasokat. Hegynek fel sokkal gyorsabban siklottak, mint a mátészalkai intercity.
A fejre állított ház, a Szent Kelemen templom, a Nevezetesek temetője, vagy a finom tojásos krumplileves, sült csülök, a kedves, mosolygós vendéglátók feledtetik a bosszúságokat, no meg a város fölé magasodó Tátra hófödte csúcsainak látványa.
Hogy Zakopane még kellemesebb emlék legyen, arról egy lengyel tv-csatorna gondoskodott. Kint a csillagos éjszakában a hófödte csúcsok halványan derengtek, a kutyák megszokásból ugattak, a szobában kellemes meleg, fél üveg pálinka a gyomorban (no meg egy kicsit a fejben), tv-ben pedig 1989-es Pink Floyd (a szerző kedvence) koncert. Kell ennél több? Akinek igen, az már telhetetlen.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás